A karibi barátfóka valaha a Karib-tenger partjain mindenütt honos volt, Floridától a Yucatan-félszigetig, a Kis-Antillákon és Dél-Amerika északi részén. Ez a faj volt az első újvilági emlős, mellyel Kolumbusz hajósai találkoztak és amelyet vadásztak is. A barátfóka szerepel Kolumbusz második útjáról írt beszámolójában is. Az egykor gyakori fajt azóta kíméletlenül mészárolták húsáért, zsírjáért és mert versenytársa volt a halászoknak.

A barátfókák rendkívüli szelídsége megkönnyítette irtásukat. H. Sloane írta 1707-ben: "A Bahama-szigetek tele vannak fókákkal; a halászok éjszakánként százat is foghatnak". A 19. század végéig folytatódott a pusztítás, s az 1880-as évekre, mielőtt még a tudomány részletesen megismerhette volna, a barátfóka már ritka faj lett.

Az utolsó kolóniát a Jamaika és Honduras közötti aprócska korallszigeteken, Serranilla Bank-on figyelték meg 1952-ben. Azóta nem észlelték a fajt, mely az általános feltételezés szerint az ötvenes évek elején végleg eltűnt.

[ vissza ]

Forrás:

http://www.monachus.org/profiles/cariseal.htm
http://naturalis.kennisnet.nl/300pearls/default_hu.asp