Búbos seregély
    Fregilupus varius (Boddaert, 1783)

    Réunion szigete

    A búbos seregély (Fregilupus varius) különös megjelenése dacára a seregélyfélék (Sturnidae) családjába tartozik. Kipusztulásáig, 1870-ig Réunion (korábban Bourbon) szigetén élt. (Az utolsó ismert fogságban tartott példányokat 1835 májusában fogták be, de néhány hónappal később megszöktek.)

    A hím madár akkorára nőtt, mind egy galamb. Fején előrefelé irányuló bóbitát viselt. Négy centiméter hosszú, élénk színű csőre kissé lefelé hajlott. Feje, nyaka és hasoldala fehér színű volt, szárnya és háta pedig szürkésbarna. Hosszú volt a csüdje, és hosszú ujjai horgas karomban végződtek. A hím és a tojó között jelentős ivari kétalakúságot lehetett megfigyelni. A valamivel kisebb tojó tollazata a híméhez hasonlított, de a csőre rövidebb és egyenes volt. Kevésbé sűrű bóbitája hátrafelé irányult.

    A madár a sziget belsejének nedves erdeiben, illetve a parti hegyvidéki erdőkben élt. A telepesek puskával és bottal irtották, mivel kárt tett a kávéültetvényekben. Húsa ínyencfalatnak számított.

    Az biztos, hogy magvakkal, gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozott, de szaporodásáról semmit sem tudunk.

    A búbos seregély állományának hanyatlása 1830-ban kezdődött, amikor a mezőgazdasági tevékenység fokozódni kezdett, és ezzel párhuzamosan kezdtek eltűnni az erdők. Az ember is szerepet játszott a madár visszaszorulásában, de a végzetes csapást azt jelentette, hogy a hajókról kiszöktek, majd a szigeten elszaporodtak a patkányok, illetve hogy a sáskák gyérítése céljából betelepítették a pásztormejnó (Acridotheres tristis) nevű madarat. A szigetek különösen érzékenyek az ilyen ballépésekkel szemben. Felettébb sajnálatos, hogy az ember a rövidtávú céljai érdekében gyakorta durván beavatkozik a szigetek sérülékeny környezetébe.

    Illusztráció: Balouet, Jean-Christophe - Alibert, Eric: Extinct species of the world

    A Belga Királyi Természettudo- mányi Intézet kiállításán látható példány Edmond de Sélys- Longchamps báró gyűjteményéből származik.
    A madarat Lombardi korzikai lelkész találta, aki plébánosként szolgált Réunion szigetén. A lelkész számos bőrt küldött az unokaöccsének, aki Pisa egyetemén tanult, majd orvos lett Livornóban. Az unokaöcs 1844-ben odaajándékozta a madarakat Paolo Savi profeszornak, a Pisai EgyetemTermészetrajzi Múzeuma igazgatójának. Az egyetem később a gyűjteményt felajánlotta Edmond de Sélys-Longchamps bárónak, aki korának nagyrabecsült belga természettudósa volt.



    Forrás:
    http://naturalis.kennisnet.nl/300pearls/default_hu.asp
    Balouet, Jean-Christophe - Alibert, Eric: Extinct species of the world

    [ vissza ]