Huja
    Heteralocha acutirostris (Gould, 1836)

    Különlegessége miatt gyujtötték

    A huját (Heteralocha acutirostris (Gould, 1836)) már azelott is erosen vadászták, mielott az európai ember betette volna a lábát Új-Zélandra. A maorik ugyanis rendkívül sokra tartották e madaratfaroktollai miatt. Egyesek szerint a huja sosem volt gyakori faj, elterjedési területe mindössze az Északi-sziget déli részére korlátozódott. Egyáltalán nem meglepo tehát, hogy az európaiak megérkezésével, az intenzívebb vadászat következtében a faj hanyatlása felgyorsult.

    Különbözo csorök

    Az európai gyujtok a nemek közti látványos különbségért értékelték nagyra e madarat. A tojók csore ugyanis mintegy kétszer olyan hosszú, mint a hímeké. A hímek rövidebb csorüket harkálymódra használták. A tojók finoman szedegették ki a fakéreg repedéseibol és a kéreg alól a hernyókat és rovarokat, majd lábukkal leszorították, s kettészakították azokat. A "természet furcsaságainak" 19. századi gyujtoi között a huják rendkívül keresettek voltak, sok példányukat befogták. Csak az új-zélandi múzeumokban 119 példányukat orzik. A vadászat mellett gyors hanyatlásukban valószínuleg szerepet játszottak a betelepített madarak is, melyek táplálékkonkurensei lettek e bennszülött fajnak. Ezenkívül az újonnan érkezettek betegségeket is terjeszthettek, melyekkel szemben a huják nem rendelkeztek természetes immunitással. A sok más új-zélandimadárfaj számára végzetesnek bizonyult élohely- átalakítás is hozzájárult e faj kipusztulásához.

    1888-ban a huját még mint viszonylag gyakori fajt említik. Utolsó megbízható megfigyelése 1907-ben történt. Valószínu azonban, hogy ezt követoen még jó néhány évig fennmaradt. Narancsszínu arclebenyes fekete madarakról szóló beszámolókat ugyanis még az 1920-as években is lehetett néha hallani.

    A múzeum anyaga A leideni Nemzeti Természettudományi Múzeum tulajdonában hét hujapreparátum található. Közülük 2 montírozott példány, mely jól illusztrálja, hogyan is állították ki a 19. századi gyujtok legértékesebb madaraikat. Három példányt más múzeumok adományoztak, kettot az új-zélandi Wellington Múzeum, egyet pedig a hamburgi Godeffroy múzeum. A fennmaradó két példány eredete ismeretlen, 1980 körül egy aukción vásárolták oket Angliában, majd 1981-ben adták el a múzeumnak.

    Dr. L.W. van der Hoek Ostende írása alapján

    Illusztráció: John G. Keulemans

    hím

    tojó

    Forrás:
    http://www.geocities.com/carmelbird/birds/
    http://naturalis.kennisnet.nl/300pearls/default_hu.asp

    [ vissza ]