A KÖRNET célja
A környezeti nevelés a természeti és társadalmi környezetet féltő gondolkodás, erkölcs, cselekvési készség és környezetvédő tevékenység kialakitását és kiváltását jelenti, amely érzésekre, ismeretekre, tapasztalatokra, értékitéletekre és magatartásformákra épül. A program célja a tájvédelmen alapuló, holisztikus, azaz teljességigényű környezeti nevelés hatékony megvalósitásának elősegitése. A környezeti nevelés gazdag hagyományos módszerei mellett, úgy tűnik, robbanásszerű nyitás előtt áll a multimédia, az interaktív számítógépes oktatási programok megjelenése formájában. Ebben a folyamatban szeretnénk jelen lenni a KÖRNET-tel.
A program elveinek megfelelően e tájvédelmi program törekvései szerint:
* a természeti és társadalmi környezet jelenségeinek
együttlátására, a kölcsönhatások
felismerésére tanit,
* csodálatot és örömöt ébreszt a természet
sokfélesége, megújulóképessége
és szépsége láttán, tiszteletet és
szeretetet az élet iránt,
* a lehető legnagyobb mértékben a közvetlen,
lakóhelyi környezet értékeiből és
problémáiból indul ki és ennek alapján
jut el fokozatosan regionális, nemzeti és globális
szemléletig, a Nemzeti Ökológiai Hálózat
ajánlásainak érvényesítéséig,
* a sajáthely, az otthon vagy iskola körül gyerekek által
gyalog vagy kerékpáron, akár felnőttek segítsége
nélkül megközelíthető térségről
való tudást mélyíti el. A sajáthellyel
való azonosulást támogatja a hely védelme és
az azonosulás képességének erősítése
céljából,
* a megértés, befogadás leghatékonyabb
eszköze a cselekvő, felfedező ismeretszerzés,
* a személyes és közösségi készségek
és képességek csak szerves összefüggésben,
egymással kölcsönhatással fejleszthetőek
sikeresen.