Hollós László*

Ökológiai mozgalmak '88

Hazánkban a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer körül támadt konfliktus emelte országos, társadalmi szintre az ökológiai mozgalmakat. Míg a nyolcvanas évek elején egyedül a borsodi természetvédelmi egyesületnek volt tényleges tömegbázisa, addig ez a helyzet az évtized közepére számottevően megváltozott. Sorra jöttek létre az országban a regionális vagy úgynevezett független környezet- és természetvédő klubok, körök, egyesületek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a társadalom érzékenyen reagál egyes ökológiai kérdésekre (sokan még az egzisztenciájukat is hajlandók kockáztatni), és elsősorban az autonóm kezdeményezések jelentenek vonzerőt.

Ezek az általában tiltakozó mozgalmak olyan külső bíráló erőt jelentenek, amely, túllépve a különféle beruházási, vállalati, tárca- és presztízsérdekeken, rá tud mutatni elhallgatott szempontokra és képviseli az alternatív megoldásokat. Bár az ökológiai mozgalmak elsődleges és közvetlen célja nem politikai, tudomásul kell venni, hogy e mozgalmak természetüknél fogva politikaiak is, a politizáló állampolgárok fellépései. S az ilyen aktív állampolgári magatartás kívánatos. Még akkor is, ha a környezetvédő mozgalmak túlnyomórészt differenciálatlan politikai megítélése e szerveződéseket illegálisnak, ellenzékinek minősítette, eleve törvényen kívül szerette volna látni. A hatóságok meg is tettek mindent, hogy a rendelkezésre álló jogi utakat járhatatlanná tegyék.

Magyarországon jelenleg félezernél is több környezetvédő csoport, közösség működik. E riportban néhány, a környezetvédelemben már évek óta aktívan részt vevő személyiséggel és magának hírnevet, tekintélyt kivívott budapesti szervezet képviselőjével beszélgettem. Elsősorban arra kerestem választ: vajon e csoportok hogyan viszonyulnak ma a hivatalos szervekhez, milyennek ítélik helyzetüket, lehetőségeiket, milyen eszközökkel "harcolnak" igazukért. És egyáltalán: hogy érzik magukat.

Virágozzék minden virág

Az ELTE Természetvédelmi Klub (ETK) 1983. július elsején alakult. Kezdetben az egyik alapító tag lakásán tartották összejöveteleiket. Nagy Imre, az egyetem KISZ-bizottságának akkori szervező titkára (ma a KISZ KB titkára) szinte az alakulás pillanatától támogatta a klub munkáját. Amikor felléptek a Baranya megyei Szársomlyó-hegy és természetvédelmi értékeinek védelmében, s a félreértések tisztázása során a rendőri szervek felkeresték őket a magánlakáson, az egyetem adott otthont és jogi hátteret a csoportnak. Az ETK ma is az ELTE égisze alatt tevékenykedik. Az ELTE a főhatóságuk, felelős kiadójuk, helyiséget, stencilgépet, telefont biztosító segítőjük.

- Az egyetem tehát otthont adott a klubnak. De hogyan fogadták mások?

- Az egyetemen is akadtak, akik ellenségesen fogadtak bennünket, úgy vélekedtek, hogy a környezet- és természetvédők álarcos ellenzékiek - mondja dr. György Lajos, az ETK egyik alapító tagja. – De velük legalább lehetett vitatkozni. Rosszabbak voltak azok, akik megpróbálták kihasználni, irányítani a klubot, afféle kiscserkészeknek tekintve bennünket. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal középvezetőivel, s még a főosztályvezetők is szóba álltak velünk. Az elnökkel és az elnökhelyettessel már nem volt ilyen "szerencsénk". Talán nem voltunk számukra megfelelő partnerek. Némelyek attól féltek, hogy mi, amatőrök elvesszük a kenyerüket, beleszólunk a dolgukba. Kétségbevonták működési jogosultságunkat, nem adtak ki információkat.

A működési nehézségeinket az is jelzi, hogy miután sajtószemlénkben közöltünk egy hírt a Duna Kör alternatív Nobel-díjáról, attól kezdve már nemcsak nekem, hanem az egyetem mindenkori KISZ-titkárának is láttamoznia kellett a megfelelő számokat. Ugyanezt az információt a Természetvédelem című lapunkban is közölni akartuk. A vége az lett, hogy le kellett ragasztanunk az ominózus hírt, és csak ezt követően postázhattuk a kiadványt.

- Melyek a klub célkitűzései?

- Az egyik alapító tag, Pásztor Erzsi fogalmazta ezt meg annak idején: tájékozódni, tájékoztatni és hatni. Eleinte általános problémákat, kérdéseket vetettünk föl. Például a környezetvédelmi nevelés kérdéseit. A klub kezdettől fogva különböző munkacsoportokba tömörülve dolgozik. Ilyen csoportot bárki alakíthat és vezethet. Aki eljön hozzánk azzal, hogy van egy jó ötlete, azt megvalósíthatja. Csupán pénzt, segítőtársakat kell szereznie, és a szervezés nagy része is rá hárul. A közelmúltban például bekopogott hozzánk Puky Miklós, hogy szeretne minél több varangyot megmenteni. Fantasztikus akciót szervezett, ez lett az egyik legjobban működő munkacsoportunk. Ugyanezzel a szisztémával ért el komoly eredményeket a Szársomlyó - és a Te védd! munkacsoport.

- Mire vagytok a legbüszkébbek?

- A Szársomlyó-hegy részleges megvédésére. Emellett főként szervezési sikereink vannak. Sokat tettünk azért, hogy kapcsolatot teremtsünk más mozgalmakkal. Sajnos, most egy kissé dekadens fázisban vagyunk. Egy sor dolog nem úgy megy, ahogy kellene. Gondot okoz, miként kapcsoljuk be a munkába a viszonylag nagy számú érdeklődőt. A vizsgaidőszakok miatt gyakoriak a leállások, nagyon sok klubtag felelőtlen, nem tartja be, amit ígért.

- Az idén mégis megkaptátok a Pro Natura-díjat, amely a legfelsőbb vezetés elismerését jelenti.

- Az adott esetben ez a díj is jelzi a hanyatlást. Vajon nem azért kaptuk-e meg, mert a hatalom észrevette, hogy intézményesülünk?!

- Jobban örültél volna, ha nem kapjátok meg?

- Talán inkább annak örültünk volna jobban, ha hamarabb kapjuk meg. Mindenesetre jól jött az 50 ezer forint, hiszen a klubnak már anyagi gondjai voltak.

- Milyen a kapcsolatotok a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériummal és a Magyar Környezetvédelmi Egyesülettel?

- A minisztériummal mostanában mintha jobb lenne. Február végén Maróthy László miniszter meghívott bennünket egy meglepően oldott beszélgetésre. Azt mondta: nincsenek titkok. Egy-két ilyen titkot azért már találtunk. Ha több lesz, újra felkeressük. A Magyar Környezetvédelmi Egyesület alakulása során a szervezők figyelmen kívül hagyták az egyesület működésével kapcsolatos javaslatainkat, sőt számos környezet- és természetvédő csoporttal együtt még az alakuló közgyűlésre sem kaptunk meghívást. Ez minket is szembeállított velük, állásfoglalásban nyilvánítottunk véleményt.

- Legnagyobb problémátok?

- El kellene érnünk, hogy igazi közösséggé váljunk. A közelmúltban gyakran előfordult, hogy nem elvszerűen vitatkoztunk, az egyik ember rá akarta kényszeríteni a másikra az akaratát, az elképzeléseit. Ez baj. Egy pár fontos ember mintha elmaradt volna a klubból, nem érezték jól magukat. Pedig egy amatőr mozgalomban nagyon fontos, hogy jól érezze magát a tagság. Ennek alapvető feltétele, hogy tiszteljük egymás véleményét, hogy a "virágozzék minden virág" elv érvényesüljön. Úgy érzem, azért van még ebben a klubban erő, összetartás. Az elmúlt öt évben csökkent a tagság átlagéletkora, tehát nem öregedett ki a klub, van még vonzereje. S ez feltétlenül bizakodással tölt el.

"Bulldognak" maradni

Dr. Száraz Péter biológus, az ETK Szársomlyó-munkacsoportjának vezetője 36 éves. A budapesti Árpád Gimnáziumban tanít. Az ő irányításával érte el a klub, hogy a jövőben kizárólag a kijelölt határig bányászhatják a mészkövet a Szársomlyó-hegyből.

- Munkacsoportunk nagyon jó szellemű baráti társaság. Kezdettől fogva az érdekelt bennünket, hogy ha egy ügynek, jelen esetben egy védett terület elhordásának, ennyire "szaga" van, vajon neki lehet-e annak menni. Engem Don Quijoténak tituláltak, fönt is, lent is reménytelennek tartották küzdelmünket. Nem is dacból, inkább kíváncsiságból vágtunk bele az egészbe. Persze bőven kaptunk "eligazításokat". Az ipar, a gazdaság az elsődleges – ebben a szellemben, lefegyverzettségben működött akkoriban az OKTH is. Ha nincsenek úgymond amatőr környezetvédők – már amennyiben az egyes területek szakértői annak nevezhetők -, akkor az egyensúly végleg felbomlik.

- Mit sikerült elérnetek ebben az egyensúlytartásban?

- Amikor még alig voltak életképes, működő csoportok, egyesületek, mi már "hangoskodtunk". Sokat használtunk ezzel az akkortájt szerveződő, de még "csöndes" társaságoknak. Nem csak a hivatalt, a vidéki egyetemeket is "piszkálnunk" kellett. Mert vidéken nincs glasznoszty. Amikor például Pécsett akartunk egy rendezvényt tartani, az egyetem rektorával el tudták hitetni, hogy jövünk Budapestről ötvenhatot csinálni. Le is állítottak bennünket. Hát erről a mélypontról jutottunk el a Pro Natura-díjig.

Szársomlyó esetében olyan kompromisszum született, amely eredménynek is tekinthető. A kecske és a káposzta tipikus esete ez: a bánya marad, de a felszínen nem terjeszkedik tovább. A korábbi ésszerűtlen művelési irányt megváltoztatják, ahol még lehet, ott végre érvényt szereznek a törvényes természetvédelemnek. Született erről egy ÉVM-OKTH-megállapodás, amely ugyan nem túl erős garancia, de ennél erősebb ma nem létezik.

- Ezzel részetekről befejezettnek tekintitek a Szársomlyó-ügyet?

- Erről szó sincs. A hegyet továbbra is sajátunknak érezzük, hiszen közösségi életünk egy része itt zajlott és zajlik ma is. Mivel a terület elkezdett gyomosodni, az aktív természetvédelemből is ki kell venni a részünket. Ebben a biológusok által nagy késéssel megalakított pécsi egyetemi klub is sokat segíthet. A Szársomlyó-hegy tehát a továbbiakban is sok embernek ad értelmes és elvégzendő feladatot.

- Véleményed szerint az ilyen jellegű társadalmi mozgalmaknak van ma Létjogosultsága Magyarországon?

- Égető szükség van rájuk! Szerencsére a maguk módján ezt már mindenütt felismerték. A KVM kifejezetten támogatja az ilyen mozgalmakat, keresi velük a kapcsolatot, mindenkivel hajlandó szóba állni. A KISZ KB pedig amolyan védőernyőt próbál vonni a különböző környezetvédő társaságok fölé. Ha a minisztérium apparátusa mégsem akarna velünk gördülékenyen együttműködni, akkor továbbra is föltesszük a magunk kérdéseit az illetékeseknek. Feleljenek: miért nem csinálják meg azt, ami a dolguk.

- Végül is bizakodó vagy?

- Igen. Az adott szakhatóságokkal talán már együtt lehet működni. Korábban a földtani és vízügyi szakemberek agresszívnak neveztek bennünket. Szeretném, ha e jelző a jövőben is érvényes lenne ránk. Szeretném, ha "bulldogok" maradnánk: amit megfogtunk, azt nem eresztjük el. Hogy aztán mire "harapunk" rá, azt most még nem tudni. De ahogy elnézem, előbb-utóbb biztosan lesz valami. Talán egy Sas-hegy botrány, egy Kőrös-szennyezés, ki tudja. Mindenesetre nincs szünet. Sorra jönnek a jelzések, amelyekre néha erőnkön felül próbálunk valahogy reagálni. Hiába, ide fanatikus emberek kellenek.

A Nobel-díjas kör

Olyanok, mint például Vargha János biológus, aki egyik alapítója volt a Duna Körnek, amely a Duna természeti környezetének megvédéséért indított mozgalom elismeréseként, a Greenpeace és az osztrák zöldek javaslatára 1985-ben elnyerte a "Jobb Életfeltételekért" díjat, melyet az alternatív mozgalmak saját Nobel-díjuk rangján tisztelnek. Független környezetvédelmi tevékenységéért Vargha Jánost 1986 végén elbocsátották állásából. Jelenleg az MTA Soros Alapítvány támogatja munkáját, amelynek során az ökológiai válság egyes társadalmi problémáit vizsgálja.

- A Duna Kör egy szamizdat újság, a Duna Kör Hírei köré szerveződött, formális megalakulásáról sohasem volt szó. Lényegében polgárok együttműködése ez közös célok érdekében, elsősorban azért, hogy megvédjük a Duna természetvédelmi értékeit.

- E védelem együtt járt egy állami nagy beruházás, a Bős-Nagymarosi Vízlépcső támadásával. Milyen szankciókat vont ez maga után?

- A hatalom kezdetben igyekezett nem tudomást venni rólunk. De azért egy időben követtek az utcán, másokat figyelmeztettek a munkahelyükön. 1986 februárjában a Batthyány tértől a margitszigeti kutakig tervezett sétánkat az utolsó pillanatban le kellett mondani. Pedig e séta célja kizárólag az lett volna, hogy tájékoztassuk az embereket, milyen veszélyek fenyegetik az ivóvízkutakat a vízlépcső megépítésével. Osztrák környezetvédők saját felelősségükre mégis elindultak a tervezett útvonalon a Margitsziget felé, de a Bem-szobor előtt a rendőrség brutálisan szétoszlatta őket.

- Voltak olyan látványos akciók, amelyek nem fulladtak kudarcba?

- Soha nem törekedtünk látványosságra, megpróbáltunk mindenkit tájékoztatni arról, hogy valójában miről is van szó. Bizalmas dokumentumokat publikáltunk (így például az OKTH 1984-es állásfoglalását arról, hogy a nagymarosi vízlépcsőt ne építsék meg), sajtóértekezleteket tartottunk. Az idei év elején néhányan egy utolsó kampány megindítását kezdeményeztük a vízlépcső ellen. Ennek első nagy, nyilvános akciója az a május 27-i, több ezer embert megmozgató tüntetés volt, amelyet elsősorban a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédő csoportja szervezett. Most pedig nemzetközi környezetvédelmi konferenciát rendeztünk Budapesten a nagy gátakkal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokról, a duzzasztóművek környezeti kockázatairól.

- Miért kerülhetett sor az említett nagyszabású rendezvényekre? Talán megváltozott a hatalom hozzáállása? A tiltásból tűrés lett?

- E folyamat a Szovjetunióból indult, ahol már két éve tevékenykedhetnek be nem jegyzett csoportok. Nyilvánvaló, hogy ami a Szovjetunióban történik, annak nagyon erős befolyása van a közép-kelet-európai térségben. Á brezsnyevi korszaknak véget vető nyitás során csökkenni kezdtek a társadalom információs rendszerének súlyos zavarai. Azt nem hiszem, hogy a politikai struktúra alapvetően megváltozott volna nálunk. Inkább arról van szó, hogy a hatalmon lévő politikusok lehetőségei szűkültek, már nem engedhetik meg maguknak azokat az eszközöket, amelyekkel korábban éltek. Tény, hogy a különféle környezetvédő mozgalmak most nagyobb teret kapnak.

- Bízol abban, hogy a vízlépcső esetében még születhet más döntés?

- Nem tudom, mi lesz e küzdelem kimenetele. Mindenesetre, ami erőnktől telik, azt megtesszük. Ha nem születik jobb megoldás, annak számtalan súlyos ökológiai és gazdasági következménye lesz. Jó volna ezeket elkerülni. Pusztán erről van szó, nem pedig az esélyek latolgatásáról. A vízlépcső annak a próbaköve, hogy vajon föl tud-e annyira lazulni ez a megmerevedett struktúra, hogy egy tényleges változást végrehajtson.

- Ha mégis megépül a vízlépcső, mi lesz a Duna Körrel?

- E körben olyan emberek vannak együtt, akiket az ilyen és ehhez hasonló problémák foglalkoztatnak, s akik az átlagnál jobban aggódnak a környezet állapotáért. A környezetpusztítás nem ezzel a vízlépcsővel kezdődött, és nem is ezzel fog befejeződni.

- A meglévő környezetvédelmi problémák között akad olyan, amellyel a Duna Kör is szívesen foglalkozna?

- Erőink végesek, egyelőre a vízlépcsőn kívül nem tudunk mással foglalkozni. Tekintettel az ország súlyos ivóvízproblémáira, a vízgazdálkodás környezetvédelmi kérdései nálunk továbbra is előtérben lesznek. De engem általában is érdekel, hogy itt. Magyarországon a civil társadalom mennyiben adhat hatásos választ a környezetvédelmi problémák jelentette kihívásra. A Duna Körnek egy olyan nonprofit szervezetté kellene válni, amely ökológiai kérdésekkel foglalkozik, szakértőket alkalmaz, és segít á lakosságnak - önköltségi áron. Támogatásokból tartaná fönn magát és nem adózna. A nyugati társadalmakban gyakori ilyen szerveződésekre nálunk is nagy szükség lenne.

- Látsz ma esélyt arra, hogy a hazai környezetvédő mozgalmak szabadon kifejthessék álláspontjukat?

- Úgy vélem, a válság visszafordíthatatlan elmélyítésének kockázata nélkül nem lehet visszatérni a régi állapotokhoz. Természetesen egy esetleges politikai pluralizációtól még nem fognak megoldódni a globális és helyi környezetvédelmi problémák. Ez még önmagában nem kényszeríti ki az alternatív technológiákat. Ennek egyik kulcsa például a hazai energiapolitika átértékelése. Politikai szempontból ma hasznosabb a környezetvédő mozgalmak tevékenységét engedni, mint tiltani. A hatalom örvendetes "visszavonulásáról' van szó, amely persze távolról sem elegendő.

Szabadúszók

1984 óta veszek részt a környezetvédelmi mozgalomban - mondja Vit László építészmérnök, a Duna Kör és a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédelmi csoportjának egyik alapító tagja. - Ma már nem vagyok tagja semmiféle szervezetnek, abszolút független környezetvédőként tevékenykedem. Ennek egyik oka, hogy a május 27-i tüntetés kapcsán némelyekkel összevesztem, mert, másokat félreállítva, megpróbálták magukat előtérbe helyezni.

- A májusihoz hasonló demonstráció 1956 óta nem volt Magyarországon. Miért kerülhetett rá sor?

- Véleményem szerint az engedélyezése a közvéleménynek szóló, a demokrácia látszatát keltő, hatásos taktikai lépésváltás a hatalom részéről. Anélkül, hogy az erőviszonyokban bármiféle változás történt volna. Szó sincs tehát az ökológiai mozgalmak nagyobb beleszólási jogáról. A jövőt illetően mégis optimista vagyok. Az ökológiai kérdések szerte a világon egyre fontosabbá, egyre lényegesebbé válnak. Ezért is kell e társadalmi mozgalmakat még jobban szervezni, még többet tanulni, s egy egészen másfajta, alternatív gondolkodásmódot bevezetni és elterjeszteni. Ez a különböző egyesületeknek és csoportoknak a feladata.

- Milyen akadályok nehezítik e csoportok munkáját?

- A szervezetlenség és a pénzhiány. Ezeken felül még mindig óriási gondot okoz a megfelelő adatok eltitkolása. Fogalmunk sincs például, hogy milyen vegyi anyagokat gyártanak nálunk, hol, mire használják ezeket, hol történnek balesetek stb. Információk nélkül pedig érveink sem lehetnek.

- Szervezeten kívüli, "magányos" környezetvédőként mit lehet elérni?

- Egyelőre ott segítek, ahol tudok. Beszélgetek másokkal, elmondom a véleményem. Sajnos, az emberek közötti viselkedési kultúra szintje nagyon alacsony nálunk. Nehéz úgy beszélgetni egymással, hogy ne legyenek sértődések. Pedig az lenne a jó, ha mindenki szabadon elmondhatná a véleményét. Még akkor is, ha az esetleg eltér a csoport véleményétől vagy káros valakire nézve. E téren is alkalmazni kellene a demokráciát.

Langmár Ferenccel szinte minden olyan rendezvényen, előadáson találkozni lehet, ahol valamilyen környezetvédelmi probléma kerül terítékre. Nemcsak a téma érdekli, tudósít is az eseményekről. Immár három éve foglalkozik lapkészítéssel. Kezdetben a Vízjel című szamizdat kiadványt szerkesztette, aztán az ETK lapját, a Természetvédelmet, végül pedig a Túlélést, amely az Alternatív és Környezetvédő Csoportok Tájékoztató Hálózatának kéthetente megjelenő kiadványa.

- Egyetlen környezetvédő szervezetnek sem vagy tagja. Miért?

- Amíg az 1984 elején spontán létrejött Bizottság a Dunáért elnevezésű nyitott szervezetben még valamennyire éltek a demokratikus elemek, addig a Duna Körben már egyre kevésbé. Kétségtelen, hogy a vízlépcső elleni mozgalom nagyon pozitív és erős demokratizáló hatással volt a társadalomra, de ugyanolyan hierarchikusan működött, mint a párt. Engem nagyon zavart e környezetvédő szervezetek körülhatároltsága, képlékenysége, az, hogy az információkat még egymás elől is titkolták. Tudom, én is "nehéz" ember vagyok, velem sem könnyű együtt dolgozni. Nem bírtam elviselni ezt a légkört, ezeket a kis "központi bizottságokat". Inkább járom a magam útját, és lapokat szerkesztek.

- Miből élsz jelenleg?

- A feleségem helyett elmentem gyesre. Eddig kétszer rúgtak ki az állásomból környezetvédelmi tevékenységeim miatt. Először 1985-ben, azt követően, hogy indultam a választásokon, aztán tavaly, a Vízjel miatt. Most valamelyest föloldódott a nevemre szóló tilalom, így már a hivatalos lapokban is publikálhatok. Valami kevéske pénzt ez is jelent. De hiába változott most meg sok minden, az emberre rányomtak egy bélyeget, ami aztán akár évtizedekre kihatóan beszűkíti a lehetőségeit.

- Hogy látod a hazai ökológiai mozgalmak jövőjét?

- Az emberekben borzasztóan nagy igény volt egyfajta társadalmi szerepvállalásra. A vízlépcső a többség számára olyan ügyet jelentett, amely ugyan fontos és nagy horderejű, de mégsem idézte föl a perifériára kerülés veszélyét. Végül is a demokrácia hiányának köszönhető e nagy környezetvédelmi érdeklődés. Ha most véletlenül bekövetkezne egy valódi demokratizálódás, félő, hogy bizonyos szempontból csökkenne a társadalom környezetvédelem iránti érdeklődése. Ez persze nem biztos, ez csak egy félelmem. Mindenesetre én szeretnék továbbra is újságot szerkeszteni. Most például egy hetilapot…

Biciklisták - gázálarcban

Április 29-én délután nagy feltűnést keltő kerékpáros menet indult a Kossuth térről a Vörösmarty tér felé. A főként iskolásokból álló, közel 50 fős menet tagjai kivétel nélkül gázálarcot vagy zöld gézmaszkot viseltek. Az ötlet "szülőanyja" Bollobás Enikő irodalomtörténész.

- A Veres Pálné Gimnázium egyik negyedikes osztályában tartottam előadást a feminizmusról és az ökológiáról. Megkérdeztem a gyerekeket, miért nem bicikliznek többet. Ők visszakérdeztek: és én miért nem biciklizem többet? Mert Budapesten csak gázálarcban lehet, válaszoltam. Erre ők: akkor miért nem biciklizem gázálarcban? Hát biciklizzünk gázálarcban egyet! Így kezdődött. Meghívókat küldtem ismerősöknek, kerékpáros kluboknak, útvonalengedélyt kértem a rendőrségtől, aztán nekivágtunk.

- Mi volt a célja e "zöld biciklitúrának"?

- Szórólapunkon kértük az illetékeseket, intézkedjenek, hogy Budapest levegője ne romoljon tovább, mert a jelenlegi körülmények között már-már életveszélyes itt élni. De szóvá tettük a kerékpárutak hiányát is.

- Milyen hatással volt felvonulásuk az utca emberére?

Nehéz ezt lemérni. Általában elvették a szórólapokat, bólogattak, de sajnos többen eldobták, még mielőtt elolvasták volna. Az elmúlt negyven évben nem szoktak hozzá ahhoz, hogy bármilyen lelkiismereti cselekedetet hajtsanak végre. Amikor végigjártuk a forgalmas belvárosi utcákat, a járókelőknek óhatatlanul gondolni kellett arra, hogy nem feltétlenül autózni a legjobb. Mindenesetre, aki részt vett a biciklitúrán, jól érezte magát, hiszen legalább tett valamit az ügy érdekében.

- Hogyan tovább?

- Ősszel az akciót megismételjük, akkor talán többen eljönnek majd. Lehet, hogy előbb-utóbb megalakítjuk a kerékpáros környezetvédők klubját is. Nem tudom, mi mást tehetnénk, hol kellene dörömbölnünk.

"Hajózni muszáj"

Szekeres László, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság környezetvédelmi csoportjának és a közelmúltban megalakult, immár 15 tagcsoportot tömörítő Nagymaros Bizottságnak a vezetője is elismeri: az utóbbi időben kedvező változások tapasztalhatók, a hatalom pozitívabban viszonyul az ökológiai mozgalomhoz. A különféle környezetvédő szervezetek szabadon hallathatják hangjukat, elmondhatják véleményüket, tüntetéseket, konferenciákat s egyéb demonstrációkat szervezhetnek. Felmerül a kérdés: na és aztán? El lehet érni valamit ezekkel az akciókkal, van egyáltalán értelmük?

- Látszólag igen. Persze, a látszat még nem a valóság. Könnyen el tudom képzelni, hogy a vezetés csak játszik velünk, mondván: "Adunk nekik több lehetőséget, hadd jártassák a szájukat, hadd vonuljanak föl táblákkal Visegrádtól Esztergomig. Még mindig jobb, ha a Duna érdekében vonulnak föl, mintha a kormány ellen tüntetnének." Sok jel utal arra, hogy rendezvényeinket egy kicsit szelepként használják föl. Sorozatban szegnek meg ígéreteket. A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter például megígérte, hogy október végéig semmi olyan nem történik a Dunával, ami visszafordíthatatlan káros következményekkel járna. Erre augusztus elején hozzáláttak Visegrádnál a Duna segédmederbe tereléséhez. A vízlépcső ügyét is megtárgyaló őszi parlamenti ülésszak előtt nemhogy lelassították volna az építkezést, inkább növelték a tempót. Szerintem ilyen gyorsan még semmit nem építettek nálunk. És még sorolhatnám a "furcsaságokat".

- Ezek után még indokoltabb a kérdés: látod értelmét a tevékenységeteknek?

- Ennek mindig van értelme. Nélküle semmiféle esélyünk nem lenne arra, hogy komolyan vegyenek bennünket. A mozgalom súlya, a Nagymaros Bizottság befolyása napról napra nő. Egyre jelentősebb a tömegbázisunk. Remélem, nem játszanak velünk. Ha mégis, félek, e játék komollyá válhat. Túl nagy erők mozognak már, ezeket nem lehet csak úgy lesöpörni a színről.

- A sok szervezet, csoport, kör mintha egy kicsit széthúzna. Féltékenykedések, rivalizálások, egyéni karrierépítgetések akadályozzák a munkát, aktív emberek válnak ki és küzdenek magányosan tovább. Ezek után nem tartasz attól, hogy az ökológiai mozgalom túl megosztottá válik?

- Minden mozgalomban vagy pártban vannak problémák, nézetkülönbségek, frakciók. Ez elkerülhetetlen. Személyes ellentétek is akadnak, emberi hibák is előfordulnak. A lényeg az, hogy szakmai hibák ne legyenek. Egyébként az utóbbi időben pont az ellenkezőjét tapasztaltam annak, amit mondtál. A Nagymaros Bizottság tagcsoportjai szinte kivétel nélkül tökéletes összhangban és nagyon aktívan dolgoznak. Viták, ellentétek persze vannak, de végül mindig konszenzusra jutunk. Azt csináljuk, amit a többség elhatároz. Megpróbálunk demokratikusan működni, figyelembe vesszük, és tiszteletben tartjuk egymás "bolondériáit". Ha ezeket valaki túlzásba viszi, nincs más lehetőség, szép csendesen kívül kell hagyni. A hangos botrányokat, szakadásokat pedig el kell kerülni. Az utóbbi időben nem is igen voltak ilyenek. Biztos vagyok benne, hogy ha lennének is belső ellentétek, ezek abban a pillanatban megszűnnének, amint egy közös cél érdekében össze kell fogni.

- Tehát optimista vagy?

- Feltétlenül. Ezt a munkát csinálni kell. Navigare necesse est, sed non vivere. Azaz: hajózni muszáj, élni nem szükséges.

(1988. augusztus)

*Hollós László újságíró

/A számítógépes változatot Nyvelt Erik készítette./