Abátszalók, Aranyosi kosboros rét
Abádszalók a kiskörei víztározó, ma Tisza-tó partján található, innen jól látszik az erőmű öreg épülete. Egykor az energiatermelés volt az elsődleges célja a területnek, melynek érdekében a duzzasztás során olyan kanalas gém és nagykócsag fészkelőhelyeket árasztottak el, melyeken egykoron még én is jártam madarat gyűrűzni. Akkoriban a környezetvédők szava még nem sokat nyomott a latban, de látva a rombolást, elkeseredésük igen nagy volt. Akkor még nem tudhattuk, hogy a terv dugába dől, és a tervezők, beruházók ugyan akaratukon kívül, de egy kiváló madárélőhelyet teremtettek, gyakorlatilag visszamocsarasították ezt a területet. Abádszalók ma már turizmusból is él, hiszen a Tisza-tavat a madarászokon kívül turisták is nagy számban keresik föl. Magam is többször táboroztattam ezen a tájon. Nem csak madártani vonatkozásaiban ismert a terület, de van egy történelmi nevezetessége is. Szent István királyunk az abádi révnél temettette el élve az ellene forduló besenyő Thonuzoba vezért és feleségét. Igaz, ekkor még nem volt szent. Abádszalók településtől kb.10 km-re találjuk a védett Aranyosi-rétet: a szélvájta mélyedést varázslatos ecsetpázsitos, szikes rét borítja ökörfarkkóróval, kakukkfűvel, s itt él a megye legnagyobb orchideaállománya. Csak agárkosborból mintegy 1600 tő fordul elő. Ez a rét magába foglalja a homokpusztarét és a sziki legelők jellemző növénytársulásait.
***
Beregfürdő, Pincéshalom
A település egykoron Karcag városhoz tartozott, ahol is 1927-ben szénhidrogén-kutatás közben bukkantak rá a termálvízre. Több fúrást is végeztek itt sikerrel, s így 1932-ben létrejöhetett Beregfürdő üdülőtelep. Mára már egész évben üzemelő, fedett gyógyfürdőként várja a látogatókat. Elhagyva a települést északkeleti irányban mintegy 4 km-t haladunk, s itt Üllő-lapos területén találjuk a Pincéshalmot, mely a Nagykunság legépebben megmaradt halma. A kaszált és legeltetett területen macskahere és hólyagos csüdfű előfordulása ismert.
***
Csépa, Fertő
Az állóvizek természetes elöregedésének egyik állomása a fertő stádium, melyet később a mocsár és a láp állapotok követnek, majd a terület teljesen feltöltődve láprét, rét után zárótársulást alkot, azaz kialakul az erdő. A csépai fertő is inkább már csak egy tradícionális elnevezés, hiszen túl van a fertő stádiumon. A szélvájta mélyedésben elhelyezkedő terület közepén mesterséges árok húzódik. Ennek segítségével tudunk bejutni a belső részekbe. Partján száraz sziki rét található, mely keveredik a zsiókás övezettel, de a domináns faj mára már a nád. A víz nátrium-karbonátos pH értéke 11, szárazságban sziksó virágzik partján. Nagyon gazdag a terület madárvilága, fészkel a feketenyakú vöcsök, a törpegém, a tőkés- és a cigányréce, a vízityúk és a barna rétihéja, hogy a nagyobb testűekből csak a legismertebbeket említsem. A nádban apró énekesek találtak menedéket, mint a nádi és a réti tücsökmadár, nádirigó, cserregő, énekes, és foltos nádi poszáták. Tavasszal nagy kétéltű-szaporodóhely vízisiklóval, vöröshasú unkával, tarajos és pettyes gőtével. Kicsit távolabbról szemlélve Csépától északra és nyugatra fertőket és morotvákat találunk. Ez a tiszai alföld egyetlen olyan vidéke, ahol a táj kialakításában meghatározó szerepet játszott az Ős-Duna, melynek munkáját a Tisza fejezte be. A 67 hektáros védett terület legkönnyebben Csépa község vasútállomásától észak felé a Nagy úton kb. 1,5 km-t haladva közelíthető meg.
***
Cserkeszőlő, Aranyosi tölgyfák
Cserkeszőlő gyógyfürdőjét szintén az olajkutató fúrásoknak köszönheti. 1942-43-ban egy ilyen fúrás alkalmával tört a felszínre termálvíz. Ez nagy lökést adott a település fejlődésének. A falutól 7 km-re délnyugatra az aranyosi határrész a Tiszazug legmagasabban fekvő és legváltozatosabb vidéke. Sajnos a tagolt homokfelszíneket elsősorban akácosokkal és nemes nyárral ültették be. Így aztán érthető, hogy az egyik erdőrészletben védelmet kapott 11 kocsányos tölgy. Ez a néphagyomány szerint maradványa annak az 1850-es erdőtelepítésnek, melyet az akkor rendkívüli módon elszaporodott pockok meghiúsítottak. Mindössze ennyi maradt belőlük mutatóban.
***
Jászjákóhalma, Templom-part, Templom tér, temető, Tarna-holtág
A 3000 lakosú települést Jászberénytől 9 km-re találjuk. Az 1988-ban Kisújszálláson kiadott "A Jászság mesterséges halmai" c. könyvében Dr. Tóth Albert – a természet szerelmeseinek "Berci bácsija" – a község területén két halmot ír le. Az egyik a Hegyes-halom, a másik a Kápolna-halom. Az ittlakók elmondása szerint egykor 16 halom állt itt, melyek ugyanolyan sorsra jutottak, mint sok úri lak illetve kastélypark. Azokat széthordták, ellopták, kivágták, emezeket elszántották. Elszántottuk a történelmünket, rajta növényeket neveltünk, melyeket megettünk és… mondhatjuk, hogy a történelmünkkel tettük azt, ami a három pont után következne. A faluközpontban álló templomhalom tetején 15. századi, eredeti gótikus templomot találunk, melyet 1778-ban késő-barokk stílusban átépítettek. A település helyi jelentőségű védett értékei:
- a Templom-part a rajta lévő hárs, gesztenye és akácfákkal ill. maga a műemlék-jellegű templom
- a templomtér a világháborús emlékművel s a mögötte lévő parkkal
- a temetőben lévő gesztenyefák a Szent Kereszt-kápolnával. Az 1853-ban fölszentelt temetőben 1884-ben építették a kápolnát
- s végül a Tarna holtága, mely most a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja leginkább.
***
Jásztelek–Pusztamizsei Természetvédelmi Terület
A 70 hektáros területnek nagyobb része erdő, mely főként keményfás ligeterdőkből és ártéri tölgyesekből áll össze. Valószínűleg még a Zagyvát kísérő út sorfái lehettek azok a 300 évnél is idősebb tölgyek, melyeknek törzskerülete a 4-5 m-t is meghaladja. Az erdők lágyszárúakban és bokrokban gazdagok. A szarvasbogár, orrszarvúbogár és cincérfajok szaporodásához feltétlenül erdőkre van szükség. A szarvasbogár különösen kötődik a tölgyfákhoz. Amúgy ez az erdő a legnagyobb ismert élőhelye a megyében, de madárvilága is igen gazdag. Gyakran kerül szem elé a karvaly, a galambászhéja, a nyitott részek fölött egerészölyv és vörös vércse köröz, az odvasodó fákban nagy és kis fakopáncs vés magának odút, de szintén odúlakó a zöldküllő és a nyaktekercs is. A sárgarigó ágvillákba szövi nyitott zacskó alakú fészkét, míg a mezei poszáta, a barátka, a füzikék és a fülemülék a bokrosok lakói. A nyitottabb részek peremén, ahol kökény-és galagonyabokrok tenyésznek, rovarzsákmányukra leső tövisszúró gébicsekkel találkozhatunk. E faj – ugyanúgy, mint rokona, a kis őrgébics – mindent megfog, amivel csak elbír, de a tövisszúró gébicsnek van még egy érdekessége is, amelyről nevét kapta: elpusztított zsákmányait, köztük gyíkokat, egereket, pockokat mintegy húsraktárként a szűkösebb időkre tövisekre húzgálja. Az előrelátó madár fiókái esős időben sem szűkölködnek. Télen süvöltő, fenyőpinty, fenyőrigó és léprigó jelenik meg a területen. A tavaszi vonuláskor előkerülnek a nagytestű sasfélék is. De nem csak erdőket találunk itt, hanem ártéri mocsárréteket, valamint nedves kaszálóréteket is. Itt találkozhatunk a vízi hídőrrel, a békabuzogánnyal, a réti füzénnyel. A legváltozatosabb élővilág mindig a különböző típusú élőhelyek találkozásánál alakul ki. Így a vizes élőhelyek környékén találkozhatunk a tarajos és a pettyes gőtével, az erdei és a mocsári békával, a vöröshasú unkával; a hüllők közül a vízisikló és a mocsári teknős a gyakori. Itt is a madarak a leglátványosabbak, legkönnyebben megfigyelhetők. Szürke és vörös gémet, bakcsót, szárcsát, csörgő és tőkés récéket gyakran láthatunk, ám a bölömbikát – rejtőzködő életmódja miatt – csak hajókürtre emlékeztető hangja alapján ismerjük föl. E terület a Holt-Zagyvával tájképileg is értékes, felidézi a folyamszabályozás előtti időket. Megközelíthető a Zagyva bal partján, Jászberénytől 8 km-re. Még egy érdekességet találunk itt: ez a Holt-Zagyva déli részénél az egykor Portelek felé menő lóvasút hídja, melyen még a síneket is ott találjuk.
***
Jászberény, Hajta-mocsár
A jászberényi vasútállomást elhagyva 8 km-t haladunk, majd a főút 70-es kilométerkövénél észak felé indulunk, s egy 2 km-es földút megtétele után már bent is találjuk magunkat a Hajta-mocsárban. Az egykori Hajta-tavat már benőtte a vízinövényzet, nádas, zsombékos található mindenütt, pedig a valaha itt folyó Zagyva sok mocsarat alakított ki, negyed évszázada még árvizek is átfolytak a Hajtán. Mára a tó javarészt kiszáradt, s csak a csapadék, illetve az Almási-ér táplálja. A védetté nyilvánítást követően aktív természetvédelem kezdődött a területen, mesterségesen pótolnak vizet a tóba. A régi, gazdag halállomány mára átalakult, és csak az oxigénszegény vízhez is alkalmazkodni tudó réti csík és a kárász található meg, valamint néha-néha a lápi póc is előkerül. Jó élőhely ez a vízisiklónak, a gőteféléknek, a békáknak és a mocsári teknősnek. A nádasok madárvilága is rendkívül gazdag, az itt-ott megjelenő nyílt vízen kisvöcsök, a belsőbb részeken nádirigó, nádi sármány, cserregő és foltos nádiposzáta, s tücsökmadarak fészkelnek. Legjellemzőbb ragadozó madara a barna réti héja. Tudományos érdekesség, hogy e terület a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl növényföldrajzi egységeinek határán fekszik.
***
Jászdózsa, Pap erdő
A védett terület az új Tarna-hídtól a baloldali töltésen haladva nem egészen egy km-es gyaloglás után kerül szemünk elé. Sajnos, mint annyi esetben, ez a háromhektáros erdőcske is csak maradványa annak a nagy erdőnek, mely már az 1700-as évek végén itt élt. Így az egykori tölgy-kőris-szil ligeterdőből már csak ez a folt maradt emlékeztetőnek. A terület megkutatottságát jelzi, hogy az 1860-as években Janka Viktor megtalálta a réti őszirózsát az erdőben. Az erdő többi része kocsányos tölgy, tatárjuhar, mezei szil, a nedvesebb erdőfoltokban pedig a másutt is jellemző lágyszárú aljnövényzet, keltikék, saláta boglárka tenyésznek. Bár az erdei tisztásokon ritkulófélben van a sziki kocsord, de amíg ez lesz, addig élni fog itt a nagy szikibagoly lepke is, hiszen ez e fajnak sajátságos gazdanövénye. Ha már van pap erdő, legyen pap-fertő is, mely egy időszakosan vizes területet jelöl. Növényzetét mocsárréti és szikespusztai társulások jellemzik, de a száradás miatt a vízhez kötődő fajok egyre inkább visszaszorulnak, így már csak viszonylag kis területen találjuk meg a fátyolos nőszirmot, igaz, itt több, mint ezer példányt egy helyen. Mint említettük, ezt a területet az új Tarna-hídnál találjuk, vagyis lennie kell egy réginek is. A dolog történeti érdekessége az, hogy valaha a Jászság sokkal inkább vízjárta volt, mint ma. 1811-13 között építettek egy ötnyílású kőhidat (a hortobágyi kilenclyukú), ám 1963-ban akkora áradás volt itt, hogy a kőpillérek között alig fért át az irdatlan víztömeg, így már az is szóba került, hogy a műemlékhidat föl kell robbantani, hogy Jászdózsa megmenekedjék az áradástól. Szerencsére az árvíz elmaradt, a híd megmaradt, de új hidat kellett építeni. Ehhez természetesen a Tarnát is új mederbe terelték. A régi híd így már nem folyóvízen, hanem egy holtágon ível keresztül.
***
Jászfelsőszentgyörgy és Jászberény, Zagyva menti Természetvédelmi Terület
A 18. században már írásos adataink vannak, melyek a Zagyva partját kísérő erdőket méltatják, illetve tudósítanak arról, hogy Jászfelsőszentgyörgy a környék legszegényebb községe. Amilyen szegények lehettek anyagi javakban, olyan gazdagok viszont természeti kincsekben. A Jászfelsőszentgyörgyöt és Jászberényt összekötő úttal szinte párhuzamosan halad természetes medrében a Zagyva folyó. Letérve a műútról észak felé haladva a földúton hamarosan elérjük a védett Zagyva szakaszt. A magas partok miatt itt nem volt szükség gátak építésére, így a természetes élőhelyet kevésbé kellett háborgatni. Ezért a fűz-nyár és a tölgy-kőris-szil ligeterdők, ártéri rétek és a magas partok pusztarétein mind a növények, mind a hozzájuk kötődő állatok békességben élnek. Ez utóbbin tenyészik a pusztai csenkesz, a csillagpázsit és a fenyérfű, míg a parti területek részein mocsári gólyahír és szamárkenyér él. Érdemes pár szót a honos farkasalmára áldoznunk, ugyanis míg maga a növény mérgező – bár őrölt levelét éppen nehezen gyógyuló sebek gyógyítására használják mind az ember-, mind az állatgyógyászatban – a rajta lakmározó farkasalma lepke hernyóinak ez meg se kottyan. A védett farkasalma lepkén kívül itt él még a ritka ezüstfoltos csuklyásbagoly lepke is. Egy ilyen háborítatlan terület szinte mindenféle állatfajnak biztos menedéket ad, így gyakoriak a füzikék, akik a lombozatban ügyesen tornázva a legkisebb rovarokat is észreveszik, zöldes színük viszont jól rejti őket a ragadozók elől. Másutt erdei pintyek költenek csésze alakú fészkeiket vastag ágakra építve. Korhadó málladozó kérge alá fakuszok építik otthonaikat, a kérgen csuszkák és fakopáncsok keresik élelmüket. A cserjeszint jellemző fajai a rigófélék, a poszátafélék és a gébicsek. A keskeny folyócska néhol ligetes helyeken halad át, néhol azonban olyan sűrű, dzsungeles, mint akármelyik dél-amerikai folyó, lassú vizében fenékjáró küllők és domojkók élnek.
***
Karcag, Kunhalmok
Kicsit talán bővebben fogok írni e képződményekről, nem is titkolva, hogy szívemhez nagyon közel álló dolgokról van szó, de meg is érdemlik nem csak történelmi, hanem botanikai, rovartani értékeik miatt is. Hogy mi a kunhalom, azt jó lenne tudni, de pillanatnyilag igazán biztosat senki sem mondhat róluk. Már a név is megtévesztő, mert bár a Kunság területén állnak a legnagyobb számban, mégsem föltétlenül a tatárjárás után IV. Béla által visszahívott és letelepített kunok temetkezési helyeiről van szó. Feltárások már régebben is voltak – bár ahogy a régészek mondják, egy leletnek addig jó, amíg a földben van. Ugyanis az első időkben az ásatók megelégedtek azzal, hogy a leleteket összegereblyézték, és egy kiállításon bemutatták. Nem készültek helyszínrajzok, sokszor följegyzések sem, így a leletek fekvéséből, elhelyezkedéséből nem lehetett később már semmiféle következtetést levonni. Ennél rosszabb a helyzet már csak akkor volt, ha amatőr régészek túrták föl a területet. Az amatőr régész kifejezés a sírfosztogatónak egy finoman körülírt változata, ugyanis ők többnyire mindenféle szakértelem és előképzettség nélkül tették tönkre a lelőhelyeket. Ma már milliméter pontos dokumentáció készül, s így a feltárások elkezdtek "beszélni" egykori használójuknak életéről. Sajnos sok kunhalmot beépítettek, elhordtak, lebányásztak, elszántottak. Az Alföldön az 1900-as években még kétszer ennyi halmot találhattunk volna. A kunhalmok 5-10 m magas, 20-25 m átmérőjű, félgömb alakú, legtöbbször víz mellett létesített mesterséges dombok, melyekben bronzkori telepeket, honfoglalás kori temetőket, szarmata és germán sírokat, Árpád-kori templomokat, és csak néha kun települések maradványait találták.
A Nagykunságon belül Karcag környéke a leggazdagabb kunhalmokban. 1991-ben a város hatáskört kapott ahhoz, hogy a kunhalmokat-szám szerint huszonnégyet-helyi védelem alá vonhassa. És itt ismét előkerül Dr. Tóth Albert neve, akinek A nagykunság vidék keleti peremének halmai c. munkája szolgáltatott védelemhez alapot. Ezek a következők:
- Asszonyszállási-halom: fölszántva, tetején magassági pont régi kun településre utaló maradványokkal
- Lözér-halom: tetején magassági pont, teljes művelés alatt a régi debreceni országút mellett
- Magyarkai-halom: a magyarkai halastó mellett magassági ponttal
- Orgonda-halom: egykori kun szállás közelében, a város északi részén található, sziki legelő fedéssel
- Péntek-halom: a 4-es főúttól mintegy ezer méterre sziki legelővel és rossz minőségű szántóval
- Sárga-halom: kicsiny, gyepborítású legeltetett határhalom
- Zádor-halom: a híres-neves Zádor híd tőszomszédságában szabályos, épen maradt, de csúcsáig szántott halom magassági ponttal
- Hegyesbori-Kis-halom: szintén a 4-es út mellett, javarészt elszántott halom
- Kis-Kettős-halom: a tilalmasi út mellett egymástól fél km-re álló, javarészt elszántott, alacsony kettős halom
- Kontai-Kettős-halom: a túri út és a tarattyú út között jelentős mértékben elszántott halom
- Kanvágta-halom: Tilalmas területén beszántott, alacsony halom magassági ponttal
- Nagy-Görgető-halom: a tilalmasi út mellett szántóföldektől ölelt, kicsi domb
- Tibuc-halom: a kenderesi földutak melletti szántott, alacsony halom magassági ponttal
- Vermes-halom: a tarattyú úttól délre sziki legelők közötti alacsony halom
- Ágota-halom: a Hortobágy–Berettyó-főcsatorna, valamint a régi debreceni országút mellett található elszántott halom magassági ponttal, a halmot részben akácerdő borítja, de az északi oldalán mégis megmaradt egy kevés löszgyep
- Törökbori-halom: Karcag és Kunhegyes határán löszgyep borította halom tetején magassági jeggyel
- Disznó-halom: a belvízcsatorna ásásakor kettévágták
- Hegyesbori-Nagy-halom: tetejét elszántották, felszínét erdősítették, sétaút és lépcső vezet rajta keresztül
- Szőlős-halom: belterületen fekszik, korábban szánkódombnak használták, ma a rajta lévő kálváriával együtt védett
- Telek-halom: a halom felszíne bolygatott, lepusztuló
- Vágott-halom: eredeti növénytakarója lepusztult, a halmot kettévágták, a környékén lévő két másik halomnak már hűlt helyét sem találjuk
- Hármas-határhalom: Karcag, Kisujjszállás és Kenderes találkozásánál fekvő határhalom, melyet több irányból megnyestek, eredeti növényzete kipusztult
- Konta-halom: a tarattyú út által kettévágott, fél oldalán művelt, magassági ponttal rendelkező halom
- Ecse-halom: a Németéri-főcsatornától északra mintegy fél km-re található katonai őrtoronnyal, felszíne elgyomosodott.
***
Karcag, Kis-Gergely-halom
A halom Karcagtól nyugatra Gergely határrészén, a Gergely-halomtól 3 kilométerre áll déli irányban. Környékén régen túzokok éltek, melyre régi neve – "túzoklaponyag" – is utal. Környezete legelő, bár északra és délre erdősáv húzódik. Növénytani értékét a nyugati oldalon található sűrű löszgyep adja.
***
Kenderes, Fasor
Az egykori Horthy-birtok ma 5000 lakosú község, melyet a 4-es főút vág ketté. A település központja a körülbelül fél kilométer hosszúságú Szent István körút, melynek két oldalán találhatóak a legfontosabb középületek, valamint a Horthy család egykori kastélya. Bár az alföldi települések nem túlságosan fásítottak, erről az útról csak jókat mondhatunk, hiszen az utca nyugati részén szép kettős fasort találunk, melyet 1980-ban nyilvánítottak védetté. Fő állományalkotók a fehér és rózsaszín virágú vadgesztenyék, kocsányos tölgyek, és tuják. A fák körülbelül 80 évesek, egészségesek, jó koronaalakulásúak.
***
Kenderes, Törökmogyoró fa
A községházával szemközt a református parókia udvarán (még mindig a Szent István úton vagyunk) egy e vidéken ritkának számító fafaj díszlik: egy törökmogyoró, mely vélhetően csemetekorában a tiszaigari arborétumból került ide. A fa egészséges, szép koronaállású.
***
Kengyel, Szélmalom-domb
Karcagnál már részletesen szóltunk a kunhalmokról; kialakulásukról, növénytani és kultúrtörténeti értékeikről, így itt csak néhány kiegészítést teszek. Ugyanis e domb volt megyei szinten és a Kengyel határában található nyolc kunhalom közül is az első, melyet védetté nyilvánítottak. A tetején álló szélmalom, egy 15 méter magas, négyszintes, zsindelyfedésű épület, melyet a 19. század közepe táján építhettek. A malom a II. világháború végéig működött, majd az 1960-as évektől alkotóháznak rendezték be. A lepusztult épület felújítása az 1980-as évek végén kezdődött. Érdekes, hogy a halom tetején álló nagy épület egyáltalán nem zavaró, méltó hasznosítása e történeti ereklyének. Emellett a Szélmalom-dombon megtalálható még az eredeti gyeptakaró: árvalányhaj, tarajos búzafű, és az árva rozsnok is. A kunkorgó árvalányhajnak legszebb megyei állománya díszlik itt. A dombról jó rálátás nyílik a környékre, többek között a Kengyellaposban kialakított halastóra, és az a körül nyüzsgő madárvilágra. A területet mindenféle járművel megközelíthetjük, mert a Martfű–Törökszentmiklós közötti útról és a Szolnok–Hódmezővásárhelyi vasút mentén a Baghy-major vasútállomásról is messziről látszik a kunhalom tetején álló épület. Ma ez a terület Kengyel községhez tartozik. A szélmalom mellett más érdekességet is találunk itt, többek között a mázsaházat, az istállóépületet, az iskolát és a kápolnát.
***
Kengyel, Törökmogyoró fák
Kengyel község Martfű és Törökszentmiklós között fekszik. A védett facsoportot a község határában találjuk, melyhez egy burkolt bekötőúton érkezünk. Az 53 fa telepítésekor – az 1900-as években – a terület még a Harkányi bárók birtoka volt. A fákat három szabályos téglalap formátumban ültették, s az elrendezés valószínűsíti, hogy a fák által bezárt területen valamilyen építmény állhatott.
A faanyag a tiszaigari arborétum csemetekertjéből lett idetelepítve, s mind a törökmogyoró, mind a fafajok a korszak ízlésére jellemzőek, bár érdekes ellentmondásokat találunk, hiszen a franciakertek nyírott mértani elhelyezésével ellentétes, hogy a fák nem metszettek, így valamelyest természetes képet adnak. A fák életkora és egészségi állapota is változó. Az is említésre méltó, hogy, bár a törökmogyoró a Balkánon honos fatermetű mogyorófaj, feltűnően a makkot jóval túlnövő kupacslevelekkel rendelkezik, melyek keskeny fogakra szeldeltek és igazán nem kedveli az alföldi éghajlatot. Itt mégis kedvező éghajlati hatást biztosít számára az őt körbevevő erdőtömb. Az erdőben javarészt különböző fafajok kertészeti változatait találjuk, s ez megerősíti a gyanút, hogy az egész erdő kertészeti céllal lett ültetve. A fák életkora 60 és 120 év között váltakozik, melyek vadgesztenye, hárs, fehérakác, 1+4 levélkéjű ritka változatából valamint kocsányos tölgyből, fekete dióból stb. állnak. A faluközponttól délkeletre találjuk az Erzsébet erdőt. A 18 hektáros, tisztásokkal tarkított ligeterdő az egykori kastélypark maradványa, fái 90-110 évesek.
***
Kunhegyes, Bige-fertő
Kunhegyestúől keleti irányba több mint 10 kilométerre találjuk a Bige-fertőt, melyet elsősorban sziki legelői, ősgyep és mocsármaradványai, valamint növény és állatvilágának megmentése céljából védenek. A Tisza bal partján lévő övzátonyokon keresztül, melyeken átereszeket csináltak (fokok) táplálták ezeket a mocsaras területeket, így a Bige-fertőt és az egykori Kara János mocsarat. Ez utóbbi ma Kecskeri-puszta néven ismert. A mocsár területe folyamatosan szárazul, mégis ez a rész őrizte meg leginkább a táj ősi arculatát fasoraival, sziki legelőivel, tanyáival és más épületeivel ennyi.
***
Kunhegyes, Gergely-halom
A Gergely-halom határhalmot alkot Kunhegyes, Kunmadaras és Karcag határainak találkozásánál, a Bige-fertőtől északra. A halmot 1982-ben keleti és délkeleti részén megbontották és elhordták. A megbontott részeken középkori történelmi nyomok kerültek elő. Növénytani értékét a még megmaradt löszgyep jelenti.
***
Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Mezőtúr, Mesterszállás, Tiszaföldvár, Körös-völgyi Természetvédelmi Terület
E természetvédelmi terület három megyét érint, teljes területét különböző időszakokban fokozatosan nyilvánították védetté. Először Békés megye 1979-ben, majd ennek folytatásaként 1980-ban a további szakasz egészen Kunszentmártonig. 1987-ben Csongrád megye határáig a teljes szakasz védettséget kapott. Bár a védett terület több települést is érint, mégis igazi körös-völgyi településnek csak Kunszentmárton, Öcsöd és Szelevény tekinthető. Az érdeklődők számára bemutatóházat alakítottak ki a peresi szivattyúházban, ahol az ipari műemlékek mellett (pl. gőzzel hajtott szivattyú) tablókon, képeken megtekinthető a környék élővilága is. A bemutatóházat tábla jelzi Mezőtúr és Gyomaendrőd között a 46-os főúton. A folyószabályozás itt is éreztette negatív hatását, mert a hajdan az élővilág paradicsomának számító terület fajokban szegényedett, s arculatában is megváltozott. Megszűntek a nedvességet igénylő mocsári társulások, s csak néhol lelhetőek föl maradványaik. E területek védelmének jelentősége éppen abban keresendő, hogy utolsó menedéket nyújt a fogyatkozó növényfajoknak. Nagyobb állománya él még itt a rókasásnak, a szittyófajoknak, a sulyomnak és a sárga nősziromnak. Alapvetően ma már a fák adják a táj jellemző arculatát, így a tölgy- kőris- szil maradványerdők, illetve a nyár-és fűzfák. Az ártéri erdők jellegzetessége a fákra felkúszó komló, vadszőlő, jelentősek még az ártéri rétek és legelők, az ecsetpázsit-kaszálók, valamint a szikesek mészpázsit társulásai. Emlősei közül a vidra érdemel említést, madarai közül az itt fészkelő üstökös gém és a kiskócsag, valamint a citromsárga szemű réti fülesbagoly. A hullámtéri erdőkben a gémfélék, a macska- és erdei fülesbaglyok, a nyitottabb részeken búbosbankák és szalakóták élnek. Én magam is itt láttam legutoljára a kerti rozsdafarkút. Nádban gyakori a nádirigó, a réti, a berki és a nádi tücsökmadarak, a foltos, cserregő és énekes nádiposzáták.
***
Szolnok, Molnárfecske-telep
Szolnok város múltja éppen stratégiai fekvése miatt meglehetősen viharos volt. A Zagyva és a Tisza torkolatánál épült települést már 1075-ben megemlítik, mégis, 1876-ig nem volt komoly közigazgatási jelentősége. Ehhez hozzájárult az is, hogy 1739-ben egy szélvihar és az ezt követő tűzvész szinte teljesen megsemmisítette a települést. Műemlékeinek egy részét harcokban veszítette el, részben az 1552-től tartó 133 éves török uralom alatt, bár azért azt el kell mondani, hogy a törökök legalább – más megszállókkal ellentétben – építettek is fürdőket, minareteket. A II. világháború ezzel szemben csak pusztított, így a háború befejezését követően bőven volt dolga a visszatelepülő lakosságnak. A "forradalmi" lendület időnként a "sztálinbarokk" túlzásaiba csapott, mely nyomait ma is viseli itt-ott a város. A Tiszaliget viszont sportpályáival, sétányaival és strandjával kellemes, pihenésre minden lehetőséget megadó terület. 1928-ban itt találtak először gyógyvizet.
Nagy fába vágták a fejszéjüket a megye természetvédői, amikor 1980-ban a belvárosban védelem alá helyezték az ország valószínűleg legnagyobb molnárfecske-telepét. E védett rész Szolnok városközpontjában a Ságvári körút a piac és a Várkonyi tér közti szakaszán található. Az országos elsőbbséget vitatják a tokajiak, mert a város Bodrogkeresztúr felé eső végén egy magánház ereszpárkánya alatt szintén nagy létszámú molnárfecske-kolónia alakult ki. Csak rövid kitérőként jegyzem meg e telep kialakulásának és főleg megmaradásának érdekes körülményeit. A múlt ismerete nélkül nehéz lenne ugyanis magyarázatot találni arra, hogy miért pont itt alakult ki ez a száz fészeknél is többet számláló kolónia. E ház közelében több mint 70 évvel ezelőtt huszárlaktanya állott, s a lovakra érkező legyek vonzották ide a fecskéket. A közelben építették meg fészkeiket, s e hagyomány öröklődött, pedig se ló, sem pedig istálló nincs már több mint fél évszázada. Úgy látszik, a tradíciók őrzése talán erősebb a madaraknál, mint nálunk, embereknél.
Itt, Szolnokon a háromemeletes házak erkélyei alatt találtak védelmet, a Zagyva hullámterében bőven van agyag, s a táplálékhoz is könnyű hozzájutni. Még a védelem előtti évben, 1979-ben közel kétszáz fecskepelenkát (deszkalapot) szereltek fel a fészkek alá, hogy a madarak ürüléke ne "veszélyeztesse" a lent közlekedőket. A körút e rövid szakaszán több száz fészekben ezernél is több madár élt. Azóta létszámuk jelentősen leapadt, áttelepültek más utcákba, illetve a Zagyván túli lakótelepbe. E madárkák félgömb alakú fészküket szorosan erkélyek, kiugró párkányok alá építik úgy, hogy azon csak egy kicsi lyukat hagynak bejáratnak. Enyhén villás farkuk, acélkék hátuk, hófehér testaljuk és farkcsíkjuk messziről megkülönbözteti őket a partfalakban fészkelő, barnás színezetű partifecskéktől, illetve a vöröstorkú, hosszú farokvillájú füstifecskéktől is. Ez a városhoz szokott faj még 4600 m-es magasságban is megtelepszik, és igazán társaságkedvelő madárnak tekinthető, olykor egyetlen kolóniában 500 fészek is lehet. Zsákmányukat röptükben fogják meg, melyek repülő rovarokból állnak, így hideg időben – táplálékszűke idején – főleg a fiatalok néhány napon belül elpusztulnak. Tojásaik tiszta fehérek, melyeken a szülők két hétig felváltva kotlanak, majd további három hétig etetik őket. Rovarban bő években akár két fészekaljat is nevelhetnek. Erre a nagy számú utódra azonban szükség is van, mert a szeptember-októberben induló madarak több ezer kilométeres utat tesznek meg, mire elérnek közép- és dél-afrikai telelőhelyükre. Az oda-és visszaút során az azévi madarak 90 százaléka is elpusztulhat.
***
Tiszafüred, Kastélypark
A kastélyt 1923-24-ben egy gyöngyösi származású építész, Paulik Ágoston tervei alapján a Kemény-család építtette. A kastélyt körülvevő háromhektáros területen vélhetően 5-6 év múlva kezdődött a park telepítése. A kastélyt a világháborút követő időszakban kibombázott emberek elhelyezésére használták, így az akkor még csak 15 éves park ezt erősen megsínylette. A legszebb fák a kovácsoltvas bejárattól a kastélyhoz vezető út két oldalát szegélyező jegenyenyárak. A domináns fafaj a juhar és az ostorfa. A kastély mögé gyümölcsfákat telepítettek. Elsősorban esztétikai értéke miatt 1984-ben védelem alá került.
***
Tiszafüred, Kocsányos tölgy
Ha a 33-as úton (ez a természetvédőknek olyan híres, mint a blues rajongóinak az Egyesült Államokbeli 66-os út) a nagyhírű Hortobágy felé haladunk, balkézre elhagyjuk a Kaparó csárdát, s rögtön balra fordulva Nagyiván fele tartunk, akkor Kócsújfalu határrészén Laposhalom és Gyöngytanya közelében messziről láthatjuk a 1,5 m törzsátmérőjű kocsányos tölgyet. A fa közvetlenül egy nádassal benőtt mélyedés szélén áll, s valószínűleg ennek is köszönheti fennmaradását, mert ide nem szántott be senki, a fa is élhetett nyugodtan.
***
Tiszaderzs és Tiszaszőlős, Cserőközi Természetvédelmi terület
Tiszaderzs, Abádszalók és Tiszafüred között található. A Tisza szabályozása előtti időkben a gyakori áradások és az ezt követő hosszan tartó vízborítás nem kedvezett a növénytermelésnek, ezért a lakosság elsősorban halászatból és állattartásból élt. E viszonylagos jólét ért véget 1865-ben, amikor a 11 km-es cserőközi kanyart átvágták, az átvágás hossza 1747 m. Az akkor keletkezett holtág összeköttetése a Tiszával 1972-ben a kiskörei vízlépcső megépülésével megszűnt. Tiszaszőlős határának jelentős része a szabályozások előtt vízjárta terület volt, szántóföldjei 1868 után megduplázódtak. A régi élet tovatűnt, az embereket a vízrendezés az eke szarvához kényszerítette. A holtág erősen eutrofizálódott, a Tiszaszőlős felőli vége már teljesen feltöltődött, s az alig látható hajdani mederbe nemesnyárat telepítettek. Továbbmenve mocsári vegetációval, majd nyílt vízzel találkozunk, ez főleg a Tiszaderzs felőli végen jellemző. A holtágat viszonylag zárt galériaerdő kíséri, melynek domináns fajai a fehérakác, a fehérfűz, a magyar kőris és a kocsányos tölgy. A cserjeszint bodzái kiváló fészkelő-és táplálkozó-területet nyújtanak az erdő poszátaféléinek. Az őszi vonulásban sok madár áll meg itt "föltankolni" a hosszú útra. A holtág fölött összeboruló fák bennem leggyakrabban a Túr folyón tett kenutúráim emlékét idézi, csak itt persze nagyobbak a léptékek. Legérdekesebb vízinövénykéje a mákszemnél is kisebb, csupán néhány sejtre redukálódott vízi dara, mely a világ legkisebb virágos, zárvatermő növénye. A terület jellegéből adódik, hogy leglátványosabb madarai a gémfélék, illetve a lombok között bujkáló füzikék és poszáták.
***
Tiszaigar, Mátyás király-fa
Tiszaigar Tiszafüredtől 11 kilométerre fekvő 13. századi település, mely az elmúlt századokban több megyéhez is tartozott, s ma leginkább arborétumáról híres. Az arborétumtól délre magányosan áll egy 400 évesnek tartott hatalmas kocsányos tölgy, melyet a néphagyomány Mátyás király fájának nevez. Ha Mátyás királyt nem is, mindenesetre nagyon hosszú történelmi időket élt meg és sok mindent láthatott. A magányosan álló fát viharok tépték, de koronájának átmérője így is 20, és tövénél mért törzskerülete majd' 9 méteres. A fa mára már alighanem elérte létének végső határait: szárazodóban van. Az időt és a természet rendjét nem lehet és nem is kell megállítani. Ha majd egyszer egy nagyobb vihar földre dönti ezt a büszke óriást, legnemesebb lenne a saját törzséből faragott emlékoszloppal megemlékezni egykori ittlétéről.
***
Tiszaigar, Kocsányos tölgyek és vadkörtefák
A Tisza szabályozása előtt a mély fekvésű területeket egykoron keményfás ligeterdők borították, melyek közül a legjellemzőbb a kocsányos tölgy volt. Mára már csak egy-két helyen maradtak fönn, magányosan, vagy kisebb csoportokban. Ilyen az a tizenkét fából álló facsoport is, melyet a helybéliek "tizenkét apostol"-nak neveznek. Ők a Mátyás király-fától délnyugatra néhány száz méterre találhatóak, becsült életkoruk 230-250 év. Közelükben áll két vadkörtefa is, melyek alatt delelnek a környéken legelő juhok.
***
Tiszakürt, Arborétum
A Bolza család neve felbukkan már a szarvasi Pepi-kerttel kapcsolatban is, és úgy látszik, hogy a család többi tagja is a szabadidő hasznos eltöltésének és vagyonuk helyes elkötésének tartották, hogy amerre letelepültek, arborétumot létesítettek. Így volt ez Bolza Péterrel, a szarvasi Anna-ligetet megálmodó Bolza József gyermekével is, aki Tiszakürtre települve nem csak kúriát építtetett, de megkezdte a fagyűjtemény létesítését is. Ezt később elsőszülött fia, József folytatta. A telepítésnél vigyáztak rá, hogy a táj eredeti hangulatát és tájképi megjelenését ne bontsák meg túlságosan, hiszen az arborétumot az egykori ártéri erdő helyén telepítették. Meghagyták az itt álló öreg fákat; az ő védő árnyékukban nyugodtan cseperedhettek az idegen tájakról hozott egzotikus növények. Az arborétum mellett a régi kúriában gyermekintézményt alakítottak ki. Ma a Folyó utcán át juthatunk el a főbejárathoz, mely 1986 óta faragott, díszes megjelenésű. Ezen keresztülhaladva lesétálhatunk a Tiszapartra. Itt strandot, éttermet, sportpályát, és más, a látogatók kiszolgálására létesített épületet találunk. Az arborétum hangulatát jól egészíti ki az q1974-84 közötti fafaragó táborok szobrai. A II. világháború és az azt követő nehéz évek itt is éreztették hatásukat: sok kár érte a fagyűjteményt. Hogy maradt valami az utókornak, és hogy 1971-ben helyi jelentőségű védett területté nyilvánították, elsősorban Papp József és dr. Varga Lajos áldozatos, értékmentő munkájának köszönhető. A Természettudományi Múzeum növénytárának munkatársai elkészítették az arborétum távlati fejlesztési tervét. A tanulmányból kiderül, hogy az alapállomány elsősorban mezei juharok, magyar kőrisek és kocsányos tölgyek alkotják. Ezek közül is kiemelendő a park "öregtölgye", mely egyedül áll, és 24 méteres magasságával és 28 méteres koronaátmérőjével, 200 év fölötti életkorával. A platánok is hatalmasak: jó néhányuk koronája 25 méteres átmérőjű. Valószínűleg három egymás közelébe ültetett platáncsemete részleges összeolvadásából keletkezett a 6 méter mellmagassági átmérőjű "hármasplatán". Szintén nagy méretűek a vörös tölgyek, fekete diók és bíbortölgyek is. Ritkábbak a virgíniai égi szilva, a susogófa, illetve a francia juhar. Újabban telepítették be a selyemakácot, az Apolló és a Veitch- jegenyefenyőt. Monumentálisak a mocsárciprusok, a tiszafák, és itt él az ország legidősebb virgíniai borókája. Magyarországi viszonylatban két kisebb fajta csodáról is tudósítanunk kell, amikor is egy meglévő értéket nemhogy kurtítottak, de inkább megnöveltek. Ugyanis az arborétum területét 1975-ben, és 1989-ben is bővítették. Ezeken a területeken már javában cseperednek a tölgyfák, megalapozva az eljövendő telepítéseket. Az évi több tízezer vendég, melyek jelentős része az odalátogató általános és középiskolás tanulókból áll, csodálatos tanulmányi sétát tehet az arborétumban, megpihenhet a szépen gondozott pázsitokon és a sétautakon haladva megcsodálhatja a jól karbantartott, pompázó virágágyásokat.
***
Tiszaszentimre, Nagypallagi löszgyep
Az Alföldön minden löszgyep és löszgyep maradvány nagy kincs, mert a s szántóföldek terjedésével mindig a legjobb termőképességű területeket szántják fel először, így ezek pusztulnak leggyorsabban és legnagyobb arányban. Ezért lett védett a Tiszaszentimrétől 7 kilométerre található Nagypallagi löszgyep, melyet a 34-es főút Kunmadaras–Tiszaörs közötti szakaszán a 17-es kilométerkőnél álló gátőrház mögött néhányszáz méterre találunk. Sajnos nagyon kicsi területről van szó, mindössze egy hektárról, melyet szántó, halastó és nádas övez. E rész maradványa az egykori tiszaigari Nagytó és a kunmadarasi Oktalan-Lapos közötti löszvonulatnak. A Nagypallagi zsályás löszgyepben gyakori az osztrák és ligeti zsálya, de a ligeti zsálya, csattogó eper és a magas kakukkfű is. A cserjeféléket a napsütésnek kitett területek két jellegzetes növényfaja, a kökény és a kövirózsa képviseli. A gerinces emlősök közül az ürge jelenléte érdemel említést, míg a mezei pacsirta, erdei pityer, sordély, citromsármány, tövisszúró és kisőrgébics. A szitakötőkkel foglalkozóknak csemege, hogy 1988 júniusában egy ritka szitakötő faj a Sympetrum pedemontanum előfordulását is megfigyelték.
***
Törkszentmiklós, Szenttamási park
Törökszentmiklós közúton és vasúton is Nyíregyháza és Budapest között nagyjából félúton fekszik. Nevének előtagját még a török időkben kapta, amikor is a törökök Szolnok elővárát itt építették ki. Törökszentmiklóst elhagyva Mezőtúr felé haladva a Nagykunsági-öntözőcsatornán túl találjuk Szenttamást. Egy termetes kunhalommal szemben körülbelül egy kilométert haladunk még, s máris a kastély előtt találjuk magunkat.
A kastélyt Almássy Imre építtette 1860 körül eklektikus stílusban. Az építés azonban nem fejeződött be, hiszen 1901-ben készült el az egyhajós kápolna. Nagyjából ekkor kezdte a park kialakítását is, melynek eredeti növénytakarója itt-ott még föllelhető, e helyeket főképp a magányos, nagytermetű kocsányos tölgyek jelzik. Valaha tavacska és pihenő filagória is volt a parkban, de mint oly sok más helyen is, a világháború elsöpörte ezeket. Szenttamásinak nem csak kastélyparkját érdemes megtekinteni, hanem lovait is. Ennek alapját még szintén Almássy Imre teremtette meg, aki nagy kedvelője volt az angol telivéreknek.
***
Újszász, Kastélypark
Itt érdemes kicsit hosszabban elidőzni, nem csak a park gazdagsága miatt, hanem a parképítő Orczy család munkája okán is. A községben két kastély is van és a helyiek megkülönböztetésükre a kiskastély és nagykastély elnevezést használják.
A kiskastély az Akácfa utca 90. alatt található, és még 1830-ban építtette klasszicista stílusban az Orczy család, valószínűleg Zofahl Frigyes tervei alapján. E föltételezést valószínűsíti, hogy a kiskastély nagyon hasonlít a Gyöngyösön lévő Orczy kastélyra, melyet biztosan Zofahl tervezett, s melyben ma a Mátra Múzeum működik.
A kiskastély udvara szépen parkosított, de mellette még ott találjuk azt a 60 holdnyi erdőt, mely valaha a kastély angolkertjét alkotta. Ez ma parkerdő. Ha átmegyünk a vasúton, az Abony felé vezető út mellett találjuk a másik kastélyt. Ezt a monumentális kétemeletes épületet, melyet 1890 körül építtetett Orczy Andor eklektikus stílusban, kiemelkedő értékű kert veszi körül. A kastély maga is nagyon jó fekvésű helyen van, hiszen a Tápió két ága által körbe lelt Szarvashalom magaslatára épült. Az Orczy család később anyagilag megrendült, s az épület használói egymást váltották, így volt az egyházé, de működött benne rendőriskola, pszichiátriai intézet és tüdőszanatórium is. A család birtokokkal rendelkezett az ország számos pontján, s itt mindenütt kastélyokat építettek, melyeket parkkal vettek körül. Az egyik ilyen – talán az ország legismertebb – általuk alakított parkja a budapesti Orczy-kert, melyet báró Orczy László telepített, méghozzá homokba ültetve el 300.000 fát. Ezek az 1794. évi aszályos nyáron kipusztultak, de a telepítést újra megismételte. A fák az óta sok mindent átvészeltek, s a 18. század végén a pestiek egyik legkedveltebb kirándulóhelyévé vált. 1929-ben eladták a kertet, mert a főváros a Ludovika Akadémiát ide akarta megépíteni. A park egyik legnagyobb látványossága volt az a 36 négyszögöl alapterületű üvegház, melyből Újszászra telepítették a növények egy részét. A ma ismert és védett parkot az 1900-as évek elején kezdték eltelepíteni, beleépítve a Szarvashalmon álló kocsányos és csertölgyeket is. Ezek foltszerűen, vagy magányosan állnak, életkoruk meghaladja a 100 évet.
Talán nosztalgiából e park kiépítését is a pesti Orczy-kert mintájára végezték. A domb tetején álló főépület előtt hét szabályos virágágy, mögöttük tiszafákkal övezett díszkút található. Az épület előtt nyírott bukszusok, mahóniák és eperfák díszlenek, franciakert mintára alakítva. A hátsó részen ezüstfenyőket, tujákat, borókákat találunk, majd távolodva egyre inkább tájképi kertbe vált. A kerti tónál találjuk a park legnagyobb kocsányos tölgyét, melynek törzsátmérője 1,5 méter, de impozánsak a hársak és a hatalmas jegenyetölgyek is. Szépen díszlik a páfrányfenyő, a törökmogyoró, fehér és szürke nyárak. Az Orczyak kertépítő munkáját éltükben gyakran aszály sújtotta, haláluk után pedig 1993-ban egy szélvihar gyötörte meg a kertet, 90 fát kidöntve.
