Gyakran vagyunk úgy, hogy a mindennap látott, tapasztalt dolgokat ismerjük a legkevésbé: a háttérzeneként hallgatott klasszikusokat, az út mellett álló klasszicista épülethomlokzatot, amely mellett naponta járunk el. Híres, jól ismert tájaink is ilyenek, így vagyunk a Balatonnal is. Ha nyár, akkor Balaton, és ha Magyarország, akkor Budapest és Balaton, állítja az egyszeri turista is: strand és fagyi, sör és diszkó – ez a kínálat.
De hányan ismerik a Balaton valódi, a rákényszerített maszk alatt máig felismerhető arcát? Hányan ismerik a tóról szóló több tucat regét és mítoszt? Az északi oldal lenyűgöző hegyeinek, e tektonikus hadseregnek a kialakulását? A tó és környéke páratlanul sokszínű tájainak gazdag élővilágát? A tó körül több ezer év óta élő ember emlékeit, máig élő hagyományait, kultúráját? Ezt a párját ritkító tájképekbe rejtett gazdag történelmi és természeti örökséget őrzi és gondozza a nemzeti park.

A védett területet a Kis-Balaton területe, a mintegy nyolcvan kilométer hosszú tó északi partja, és a tótól északra nagyjából húsz-huszonöt kilométeres sávban található Balaton-felvidék, a Déli-Bakony és a Tapolcai-medence alkotja.
Az északi part híres vulkáni tanúhegyei négy-ötmillió évvel ezelőtt működött vulkánok maradványai. A területet előtte a Pannon-tenger fedte, később az Ős-Duna járt erre, ezért a vulkáni kőzet alatt üledékes kőzetek találhatók. A terület geomorfológiája rendkívül változatos, kisebb-nagyobb medencék, bazalt- és mészkőhegyek alkotják.
A majd hatszáz négyzetkilométer felületű tó ennél jóval fiatalabb, alig több mint húszezer éves. Legnagyobb szélességét a Fűzfői-öbölnél éri el, ahol tizenöt kilométer széles, míg a Tihanyi-félsziget nyugati oldalától az átlagszélesség négy és hét kilométer között változik.
A tófenéken több forrás működik, és a több ezer négyzetkilométeres vízgyűjtőből is több mint százharminc kisebb-nagyobb, gyakran csak időszakos vízfolyás táplálja a tavat. A tó jelentősebb vízutánpótlását mindössze a Zala-folyó és a csapadék képezi, ezért szárazabb időszakban a vízszint igen alacsony lehet. A Balaton egyetlen kifolyása a Sió, amelyen először a 3. század végén a római Galerius császár építtetett zsilipet.
A tó és környékének igen gazdag növény- és állatvilágát egyrészt a rendkívül tagolt, sokszínű környezet, másrészt a mediterrán, a balkáni, és a pannon élővilág ezen a terđcleten összeérő tartományainak keveredése eredményezi.

1. Tihanyi-félsziget (Területe 1.698 hektár. Fokozottan védett 195 hektár. Szabadon látogatható.)
A Tihanyi-félsziget – ami valaha sziget volt, csak a vízszint csökkenésével kapcsolódott a parthoz – a Balaton, és nem túlzás, hogy Magyarország egyik legszebb vidéke: a lenyűgöző tájképi értéke mellett néhány négyzetkilométeren olyan geológiai, növény- és állattani, valamint történeti emlékeket őriz, ami párját ritkítja. Sajnos az egykor híres tihanyi visszhang a beépítések miatt már a múlté. Hasonlóképp ritka szerencse, ha valaki még talál balatoni kecskekörmöt, a Congeria-kagyló pannonkort őrző maradványát. Mindkét emléket már csak a balatoni regék őrzik.
A félsziget egyetlen geológiai múzeum, ahol a valaha volt vulkánosság és a vulkáni utóműködés, valamint a pannonkori üledéknyomok lépten-nyomon megtalálhatók. Talán a legszebb a Tihany falutól nyugatra található gejzírmező, amit az időszakos gejzírek forró vize által kioldott forrásmészkő és a kicsapódott kovasav képez. A mintegy másfélszáz gejzírkúp közül a legnagyobb az Aranyház, ami nevét a rajta megtelepedett sárgazuzmó-telepekről kapta.
A félsziget keleti oldalán az Óvári-hegy vulkáni tufája történelmi emlék is. Benne az I. András által a 11. században ide telepített bazilita szerzetesek vájtak maguknak remetelakokat, ehhez hasonlót csak a Krím-félszigeten és a Góbi-sivatagban találni. A barátlakások falai a hegy kőzeteinek történetébe is bepillantást adnak. A környéken, különösen az Apáti-hegyen, és a Kis-erdő tetőn szélformálta bazalt-élőlények sokasága áll évmilliók óta.
A félsziget északi részén található az elmocsarasodó, náddal fedett Külső-tó, környékén mocsárrét-társulásokkal. Igazi madárparadicsom, a parti madarak és nádi énekesek mellett, a fokozottan védett nyári lúd fészkelőhelye. Nyugati partjánál magasodik a Csúcs-hegy, amelyen még mindig megtalálni az egykor nagy területen termesztett levendula-ültetvények maradványait, és a levendulásba telepített mandulást. A Külső-tótól délre, a Balaton felett huszonöt méter magasan, szélmarta mélyedésben található a Belső-tó. Nyílt vizére vízimadarak járnak táplálkozni.

Az eredetileg erdőssztyepp zónába tartozó félsziget dombos, lankás felszínét legtöbb helyen száraz lejtős sztyepprét és szilikát sziklagyep fedi, olyan mediterrán ritkaságokkal, mint az őszi csillagvirág, a vetővirág, a borzas szulák, és a hártyás galambbegy. Az erdővel fedett területek uralkodó társulása a molyhostölgyes-virágoskőrises-cserszömörcés erdő.
A félsziget madárfaunája is igen gazdag, eddig 112 madárfaj fészkelését bizonyították – leghíresebb a mediterrán elterjedésű és jellegzetes hangú füleskuvik, de fészkel itt kabasólyom, gyöngybagoly, fekete harkály és a mind gyakoribb gyurgyalag is. A terület több mint ezer fajt számláló rovarfaunája is értékes, énekes kabócái pedig a legszebb mediterrán estéket varázsolják a Balatonra néző tájra.
Az említett barátlakásokon túl a terület kiemelkedő kultúrtörténeti értéke a bencés apátsági templom Tihanyban, amelyet 1055-ben alapított a ma is az altemplomban nyugvó I. András. A falu házai között több is védett, mert kialakításukban a népi építészet elemeit hordozzák.

2. Pécselyi-medence (Területe 5.600 hektár. Szabadon látogatható.)
A Tihanyi-félszigettől északra fekvő védett terület három összefüggő részből, a Szőlősi-, a Pécselyi- és a Vászolyi-medencéből áll, amelyek mindegyike a medence legnagyobb településéről kapta a nevét.
Ezt a Déli-Bakony déli részéhez tartozó területet már mészkőhegységek övezik és szabdalják kisebb részekre, a Balaton-felvidék vulkáni hegyeinek már nyoma sincs. Ennek megfelelően a táj hangulata is más: lankás lejtők, kisebb dombok, lapos dombtetők, széles völgyek békés látképe fogadja a látogatót. A terület túlnyomó részén kisüzemi mezőgazdálkodást folytatnak az itt élők, ezért nagy, összefüggő, érintetlen természetes területek nem jellemzőek a medencékre. Vannak viszont kis, csendes szőlők (elsősorban persze a Szőlősi-medencében), kis forráslápok, karsztbokorerdők foltjai, száraz tölgyesek, kis bükkös foltok, és magassásos melegkedvelő rétek. A változatos táj védett növényritkaságai között több kosborfaj (vitéz, madárfészek stb.), nagy ezerjófű, leánykökörcsin, tavaszi hérics található. Az állatvilág legértékesebb része a rovarfauna, különösen a laikus számára is jól megfigyelhető nagyméretű futóbogarak és cincérek. Különösen értékes a csak itt élő Arias díszbogara.
A medence történeti és kultúrértékei közül kiemelkedik Pécsely jellegzetes utcaképe, a falu mellett található Himfy-vár romjai, Balatonszőlős parasztházai, a Kisdörgicse határában lévő 12. századi templom maradványai, és Dörgicse templomromjai.

3. Káli-medence (Területe 9.111 hektár. Fokozottan védett 394 hektár. Egyes szigorúan védett láprétek kivételével szabadon látogatható.)
A Balaton-felvidék lenyűgöző természeti-tájképi világának egyik koronaékszere ez a romantikus, békés, idilli táj. Egyedülálló tájképi értékei mellett kőzettani, növény- és állattani kincsei is kimagaslók – ami azonban valóban egyedülállóvá teszi ezt a területet, az a remény. Annak a reménye, hogy lehet így, élhet így az ember, ahogy a táj tanúsága szerint itt él évszázadok óta. Hogy nem elvesz és tönkretesz, hanem hozzáad és eggyé forraszt.
Király-kő, Kecske-hegy, Fekete-hegy, Köves-hegy, Boncos-tető: a medencét északról bazalthegyek, délről a permben képződött vörös homokkőből álló dombok, keletről mészkő- és dolomithegyek, nyugatról pedig homokkődombok ölelik körbe. A medence belsejében is ritka értékű geológiai képződményeket találunk: szélformálta bazaltszobrokat, kőzsákokat, vulkáni kúpokat. A Köveskál mellett magasodó Hegyes-tű vulkáni kúpot szinte lebányászták, ám a felhagyott bánya udvarából – a bazaltoszlopok mellett – most közvetlenül látható a fé lbevágott vulkáni kürtő és a beledermedt láva, a bazalt. A Köveskáltól Kapolcsig tartó bazaltfennsík pedig egészen különleges látvány. A felszíni csupasz kőzet mélyedéseiben kis "tengerszemek" csillognak: mind egy-egy különálló kis élettér. És még ezt is lehet fokozni, hiszen Szentbékálla mellett világviszonylatban is egyedülálló képződmény, hatalmas kőtenger várja a látogatót.
A medence kis falvainak lakói a terület nagy részét művelésbe vonták, de az eredeti sztepprét mozaikja sok helyen megmaradt, leghíresebb közülük a Köveskál melletti Sásdi-rét. Ez a terület a szigorúan védett jégkori maradvány lisztes kankalin utolsó ismert előfordulási helye. A nedvesebb, részben vagy állandóan víz áztatta területeken sok helyütt megmaradtak az igen fajgazdag láprétek, kiszáradó kékperjés láprétekkel körbevéve. Legszebb talán a Tódi-kút gyapjúsásos láprétje. Ezek a többé-kevésbé természetes területek olyan ritka növényfajok túlélését biztosítják, mint az orchidea-fajok (mocsári nőszőfű, vitéz kosbor, mocsári kosbor, pókbangó stb.), nőszirmok, kornistárnics, vidrafű. A Barkás-tó és a Monostori-tó tőzegmohás lápja szintén szigorúan védett. A medence erdős részein mészkerülő tölgyeseket, hársas törmelékerdőket, cserszömörcés-molyhostölgyeseket, az északi részeken gyertyános-bükkösöket találunk. Gazdag a medence lepke-, szitakötő- és bogárfaunája is.
A Káli-medence kis falvai legalább annyi látnivalót szolgáltatnak, mint a természeti környezet. A területen már a rómaiak is megtelepedtek, erről a kékkúti emlékek tanúskodnak. Később a Kál-nemzetség vette birtokába a tájat. Ma apró, megújuló falvak, kis pincék, rendben tartott, évszázados parasztházak, vízimalmok jellemzik a tájat. Híresek a szőlőtermelés és a borászat római korig visszanyúló emlékei.

4. Badacsony és a környékbeli tanúhegyek (Területe 7.030 hektár. Fokozottan védett 773 hektár. Néhány szigorúan védett terület kivételével szabadon látogatható.)
A nemzetközileg is ismert, kiemelkedő szépségű vidék vulkanikus eredetű tanúhegyeinek látványa szinte mindenki által ismert: fő helyen a koporsó alakú Badacsony, szemben állva attól balra a szigligeti Várhegy, háttérben a Szent György-hegy, míg jobbra a Tóti-hegy, a Gulács süveges alakja és távolabb a Csobánc. A hegyek jó minőségű bazaltját évtizedeken át bányászták, rettenetes tájsebeket ejtve elsősorban a Badacsonyon, de a Csobánc, a Gulács, a Szentgyörgy-, és a Tóti-hegy sem úszta meg.
A vulkáni működés során – valamikor a pleisztocén elején – a kiömlő láva beborította a terület tengeri üledékét. A gyorsan hűlő bazalt az összehúzódása során rétegesen összetöredezett, így alakultak ki az ún. bazaltorgonák, amelyek egy része a további lehülés során vízszintesen is töredezett, és így fémpénztekercsekre emlékeztető alakzatok jöttek létre. A későbbi kitörések lazább, finomabb szemcséjű kőzeteiből alakultak ki a tufás rétegek. A leghíresebb – néhol a hetvenméteres magasságot is elérő – bazaltorgonák, és tufás letörések a Badacsony hegyén láthatók, amelyek még így, félig lebányászott állapotban is lenyűgözők. A 436 méter magas bazaltplatóra több turistaút is vezet, amelyeken egészen a híres – a balatoni táj képét hatalmas bazaltkeretbe foglaló – Kőkapuig sétálhatunk.
A lankás, barátságos szigligeti Várhegy kivételével a Badacsony mindegyik szomszédjánál ugyanezeket a felszíni alakulatokat találhatjuk, csak egy kicsit kisebb kiadásban. Mégis mindegyiknek van valamilyen sajátos íze, jellegzetessége: egyik helyen a letörések vadabbak, míg máshol a kőzet színe egészen más. Mindegyik hegyről, mint természetes kilátóról, fenséges látvány nyílik a Balatonra, az északi oldal tanúhegyeire és medencéire.
A Badacsony és társai vízben meglehetősen szegények, ezért növényzetük is szárazságtűrő társulások és fajok gazdag mozaikjaként alakult ki: mészkerülő virágos-kőrises bükkösök, gyertyánosok, hársas-kőrises törmelékerdők. A sziklás részeken szinte mindegyik hegyen megtalálható a sárga virágú sziklai ternye, a pirítógyökér és a szúrós csodabogyó. A Szent György-hegy nevezetessége az ősbükkös, amelynek évszázados fái között jó ideje nem járt favágó. Magyarországon csak itt található a melegkedvelő cselling-páfrány, de él itt pikkelyharaszt és Lumnitzer-szegfű is. A Tóti-hegy és a Csobánc sziklagyepein fekete- és leánykökörcsin díszlik, buglyos kőtörőfű él. A hegyek közötti medencék láprétjeiben több orchidea-és nősziromfaj nyílik.
Az állatvilág a sokszínű élőhelynek köszönhetően igen gazdag. A hegyek rovar-, és különösen bogárfaunája több értékes fajjal büszkélkedhet, és mindennapi látvány a lábatlan gyík, valamint a pannongyík. A medencékben és a tó partjának nádasaiban vízi-, és kockás sikló él, de a vidra is mind többször bukkan fel. A hegyek erdeiben, szikláin kövirigó, vörös vércse és holló költ, a nádasokban több nádi énekes faj is fészkel.
A terület legfontosabb kultúrtörténeti értékei a szőlészethez és a borászathoz kapcsolódnak. A hegylábak nagy részét gondozott szőlőültetvények foglalják el, hiszen a badacsonyi, gulácsi, Szent-György-hegyi és szigligeti borok minősége nemzetközi szinten is elismert. A szőlősök között és a falvakban nem ritkák a több száz éves borospincék, és a terméskőből készült házak – a népi építkezés remekei. Több helyen római-kori kőfaragások is hirdetik Bacchus és Diána tiszteletét. A terület ezen kívül is rendkívül gazdag történeti és kultúrtörténeti emlékekben: majd mindegyik hegyen találunk várromot, a hegyoldalakban régi kúriák, a szőlők között kápolnák, présházak szervezik maguk köré a balatoni tájat.

5. Keszthelyi-hegység és a Tapolcai-medence (Területe kb. 3.000 hektár. Szabadon látogatható.)
A tó északnyugati sarkában a környezetétől jócskán eltérő hegység található: a karsztjelenségek teljes skáláját felvonultató Keszthelyi-hegység dolomittömbje. Szurdokvölgyek, barlangok (pl. a Vadlánylik- és a Szobakő-barlang), töbrök, víznyelők, karsztfennsíkok jellemzik változatos felszínét. A szűk, félhomályos Szent Miklós-, Vár-, és Kígyós-völgy megkapó látvány. A hegység tetején több helyről is festői kilátás nyílik a környékbeli medencékre és a Balatonra.
Sajnos a jórészt erdővel fedett területen több helyen is kiirtották az eredeti fás társulásokat, és gyorsan növő feketefenyveseket telepítettek. Pedig a hegység növénytani szempontból párját ritkítóan értékes. A déli kitettségű területek melegkedvelő társulásai keverednek a hűvös szurdokvölgyek növényvilágával, és ez olyan értékes társulásokat eredményez, mint a reliktum elegyes karsztbokorerdő, amelyben a melegkedvelő virágos kőris keveredik a hideg területek fájával, a bükkel. A hűvös élőhelyeken tölgyesek, bükkösök találhatók, a fátlan karszton és letöréseken zárt dolomitpusztagyep él. A hegység mintegy nyolcvan féltve őrzött növényritkasága között találjuk a déli szurdokvölgyekben nyíló zergevirágot, az északi lejtőkön élő medvefül kankalint, a tarka nádtippant, több kökörcsin-, orchidea. és szegfűfélét.
A hegységhez tartozó bazaltvidék (a Kovácsi-hegy és a Tátika) növénytanilag szintén értékes. A bazalt mélyedéseiben kialakuló kis lápokban ritka mocsári növényfajok élnek. A sziklás meredélyeken a vulkáni hegyekhez hasonló növényzet él. A Tátika ősbükköse szintén lenyűgöző látvány. A hegyek között kanyargó Gyöngyösi-patakot égerláperdő szegélyezi.
A Tapolcai-medence kis vizes élőhelyei, lápos zsombékosai a bauxitbányászat miatt bekövetkező talajvízcsökkenés miatt komoly károkat szenvedtek, de manapság, a bányászat megszűntével, mind több helyen láthatóak a regeneráció első jelei (Lesencetomaji láprét vagy a Zsidi-Vindornyai-medence nedves mocsárrétjei).
A Keszthelyi-hegység állatvilágának legértékesebb tagjai a rovarfaunából kerülnek ki, de a terület denevérközössége is igen gazdag, ami a karsztlyukak, barlangok gyakoriságának köszönhető. Az erdőkben mind gyakoribb a nyuszt és a nyest.

6. Kis-Balaton (Fokozottan védett, területe 14.745 hektár. Nem látogatható, de a Balatonmagyaród melletti Kányavársziget, és a Vörs mellett található Papsziget madármegfigyelő-tornyai szabadon látogathatók.)
A Kis-Balaton története meglehetősen viharos. A 18. század végén még a Balaton legnyugatibb, sekély medencéje volt, ami persze gyorsabban tőzegesedett, mint a többi, hisz a Zala itt terítette szét hordalékát. A 19. században azután a mind sekélyebb öblöt leválasztották a tóról, majd pedig a Zalát szabályozták – a terület ezért rohamosan töltődni kezdett. A 20. század elején pedig – termőterületet remélve – megindították a teljes lecsapolást. Már majdnem odaveszett az egykori madárparadicsom, amikor a múlt század nyolcvanas éveiben észbe kaptak a szakemberek és elkezdték a Kis-Balaton környezet- és természetvédelmi szempontú helyreállítását. A terület ma már ismét nemzetközileg fontosságú – a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó – vizes terület.
A Kis-Balaton növényzetét a különféle lápi növénytársulások jellemzik. A hatalmas nyílt vízterület körül, és a szigeteken éger- és fűzlápok, zsombékos-sásos társulások, mocsárrétek, nagy kiterjedésű nádasok találhatók. Ritka, veszélyeztetett növényfajai a lápi csalán, a kálmos, a kis holdruta.
A terület állatvilágának gerincét a madarak adják. A Kis-Balatonon és környékén kétszázötven madárfajt számláltak – gyakorlatilag a szikes tavakhoz kötődő vízimadarak kivételével szinte valamennyi hazai nádi és vízimadár megtalálható itt –, száztíz itt is fészkel, ebből huszonhét fokozottan védett. De jár ide táplálkozni a somogyi erdőkből réti sas, időszakonként megjelenik a halászsas is, a hamvas rétihéja és a réti fülesbagoly pedig fészkelő. Madárvonulás idején madarak tízezrei zsivatolnak a területen.
A halfajok közül tömeges a máshol ritka réti csík és lápi póc. A nádasok ritka emlőse a patkányfejű pocok (Microtus oeconomus), gyakori a vidra, a nyuszt és a hermelin. Rovar- és alsóbbrendű faunája pedig még ennél is gazdagabb képet mutat, köztük olyan fajokkal is, amelyek Magyarországon, vagy egész Európában csak itt fordulnak elő.

7. Az északi Balaton-part
Az északi Balaton-part Balatongyörök és Balatonalmádi között szintén a nemzeti parkhoz tartozik. Első pillanatra hihetetlennek tűnik, hogy a fürdőzők, a turisták tömege mellett akad még védhető, megvédendő, érintetlennek vagy majdnem érintetlennek tűnő természet. Pedig így van.
Az északi parton több helyen is találhatók még kisebb-nagyobb nádas öblök, olyan zárt, a tóra nyíló medencék, amelyek még emlékeztetnek a Balaton-part eredeti állapotára. Nádasok, a parton széles sávban húzódó füzesek, az alacsonyabban fekvő területeken mocsárrétek, zsombékosok. Ezekben pedig jó esetben több kosborfaj, kornistárnics, gyapjúsás tenyészik. A nádasokban nádi énekesek, szárcsák, vízicsibék és vízityúkok költenek, a parton unkák, varangyok, kecske- és tavi békák, vízisiklók élnek – és egyre gyakrabban találkozni a vidra nyomával is.