A Boronka-mellék homokhátságát az évezredek folyamán erre járó folyók – legjelentősebb mértékben az Ős-Duna – által lerakott hordalék alakította, amiből az északi szél általában észak–déli irányú kis, alig kiemelkedő dombokat formált, közöttük a mai napig kisebb-nagyobb vízfolyások járnak (legjelentősebb Boronka- és az Aranyos-patak). A patakok a dombok között ki-kiszélesednek, a lefolyástalan területeken tavacskákat, mocsárréteket, lápos területeket, égerlápokat alkotva. A terület víztartalékait tovább növeli, hogy a Boronka-patak visszaduzzasztásával több halastavat is kialakítottak.

A magasabban fekvő területeken löszgyepek, mészkerülő homokos puszták váltogatják egymást a terület jellemző erdőtársulásával, a cseres kocsányos tölgyessel, illetve gyertyános bükkös elegyesekkel. A táj jellegzetes képét több helyen a patakparti száraz területek ligetszerű legelőerdei adják.
A nedvesebb, tocsogós területeken szép égerlápok élnek, egyik érdekességük, hogy – a kevésbé mocsaras részeken – gyakran alkotnak elegyest a szillel és a kőrissel, igen szép erdőket alkotva.
A terület gazdag növényvilágát olyan értékes és ritkán látható fajok alkotják, mint az erdei ciklámen, a kakasmandikó, sarkvirág, a széles levelű nőszőfű, a sárga liliom, vagy a cseres-tölgyesek melegebb részeinek szépséges növénye, a szúrós csodabogyó. A boronkai erdők legszebb arca talán tavaszelőn látható, amikor a nedves erdőkben kaszálni lehet a hóvirágot, majd a tavaszi tőzikét. A ligetes erdők között egyes részeken, nagy területeken él a méteresre megnövő seprűzanót.

A terület meleg, homokos pusztáinak értékes, és itt még gyakran látható rovarfaja a sisakos sáska.
A Boronka madárvilága is rendkívül értékes. A lápos, mocsaras élőhelyek, a halastavak értékes fajai a szürke és vörösgém, a nagykócsag, több récefaj, gyakran látni erdei cankót, és több nádi énekes is költ a területen. A Boronka talán legértékesebb, de mindenképp legjobban óvott fajai a fekete gólya, és a területen fészkelő több pár réti sas, amelyek táplálkozni eljárnak a Balaton melletti Nagyberektől a Dráva partjáig is. A Boronka mentén gyakori fészkelő a feketeharkály, a zöldküllő, a gyurgyalag.
A halastavak magyarországi viszonylatban meglehetősen nagynak számító, stabil vidranépességet tartanak el.

A terület kezelője a Boronka mellékén a helyi lakosság bevonásával komplex külterjes gazdálkodást próbál megvalósítani, ezzel biztosítva a fenntartató tájfejlődést. A homoki gyepeken lovat, és szürkemarhát tartanak, a falvak lakosai közül többen vadgyümölcsök gyűjtésével egészítik ki keresetüket.
A kultúrtörténeti szempontból is értékes terület egyik első gazdája Fajsz fejedelem volt (erre utal Somogyfajsz település neve is). A vidék a török hódoltság után elnéptelenedett, majd délszlávokat telepítettek be. Jelenleg folyik az ezekből az időkből származó törökkori vár és a kis templom maradványainak feltárása.